A pigeoncoma. pici, fura és öncélú. Ahogy ebből sejthető továbbá: más, mint a többi pici / fura / öncélú zenekar hazánkban. A többi pici, fura és öncélú zenekarral ellentétben ugyanis nem azzal akarja eladni magát, hogy pici, fura és öncélú. Igazából még abban sem vagyok biztos, hogy el akarja adni magát - habár engem megvettek kilóra.

A szép emlékű marionette ID 75%-a, Rosa Parksos és Képzelt Városos elfoglaltságaik mellett, új, de talán minden eddiginél nyersebb és saját hangon csendülnek fel. Nem ritkán. Az e cikk előtti 2 hónapban már a Shell Beach-el, a Camp Koalával és a Pozvakowskival is megmozgatták a fedélzeteket, ami műsorok után kimondható:

Fiúk és lányok: a magyar emo végre maradéktalanul, valóban megérkezett!

Szóval, amint a cím is mutatja, hétfőn jön a Casualties Budapestre! Ja, nem! De a New York-i punkok mexikói kópiája bizony fellép a Dürer kertben.

Marky Ramone több, mint pusztán "az utolsó élő Ramone". Ő egy élő legenda, a XX. századi történelem mozgó, lélegző része. Jellegzetes frizurája, trikója, tépett farmere pont úgy fest, mint az albumborítókon, csak a ráncai nyúlnak mélyebbre - szinte mint akit el sem ér a rohanó idő.

Lassan és alig gesztikulál, kimérten, ráérősen, enyhe reszelősséggel beszél. Akár egy szikla a tengerparton - de az interjúk talán százát követő ridegségen át- meg átsejlik szavaiból az együttérzés, és egy olyan fazon képe, aki szépen öregedett, és esze ágában sincs leállni.

A punk rock reneszánsz emberével beszélgettünk A38-as koncertje előtt múltról, jelenről, jövőről, divatról és tragédiáról, haszonlesőkről és okostelefonokról. Figyelem, az erősen idézhető egysorosok koncentrációja túl magas e cikkben!

Nincs nagyobb középső ujj az iskola- és munkakezdés hagyományos gyásznapjának arcába, mint egy világsztár punkkoncert, amire dacosan lemoccanva jól megmutathatod, hogy te MEGTEHETED. Elmehetsz, és másnap felkelsz hatkor, így lázadva a társadalom mókuskerekezése ellen, a Fákdöszisztem! felkiáltásnak épp olyan ízével a szádban, mint a 16 évesen utoljára lehúzott hubinak, ami alatt vsz. az I Wanna Be Sedated szólt, és igen, úgy is gondoltad.

- Tökéletes példája ez annak a naiv, mégis valahogy romantikus dacnak, ami leterelt vagy 4-500 embert szeptember 1.-én az utolsó élő Ramone, Marky és barátai Ramones-hagyományokat őrző koncertjére. Ugyanannak a dacnak, ami az embert a dobok mögött, és valószínűleg egyszersmind életben tartja... a Ramonest pedig halhatatlanul.

A nap kérdése viszont az: élnének-e az eltávozott, legendás tagok ezért az örökségért, játszanának-e ezeknek az embereknek?

A közvilágítás, az időben érkező buszok, a napfény és a vállalható árú kaják még mindig az ellenségeink a BP Parkba tartva. Szerencsére a piaárak és a beléptetés (dobpergés!) már nem! Ez persze nem kompenzálja azt, hogy rituálisan a lófasz végét láttuk csak az amúgy fergeteges Mad Caddiesékből... De titeket úgyis az érdekel, hogy a punkzene papperkorú pusztítói kifordították-e a sarkaiból a világot, igaz-e?

Hát, nem, nem tették. Sőt, ennél jobban már nem is fogják többé.

De loptak egy kis melegséget azok fülébe, szívébe, meg túlárazott-helybenvett Bad Religion pulcsijába is, akik helyben tanulták a szövegek javát, mint én. A többiek meg épp hogy maguk alá nem pössentek. Beszámindul, egy-két--

Néha az ember úgy is elmegy egy-egy koncertre az ország másik felén, ha nincs rá akkrede, pénze, ajánlólevele, meg kell hívnia a kollégáját, senki le se szarja, semmit nem tud a főfellépőről, és aznap dönti el, hogy nosza.

És ilyenkor az ember, ha szemfüles, belenyúl a jóba.

06.24.-e szerda ilyen "néha" volt. A zsákbamacskán mindenki zúgó füllel nyert egy olyan tripla garázspunkshowt, amit emlegethet bárki, aki szereti ezt a mocskosul alulbecsült, félreismert, tág keretek közt működő műfajt... vagy az, aki csak simán szereti a leszarom rock'n'roll hepajt. Mer' az volt rendesen.

Most, hogy ellőttem az e havi faviccadagomat a címben, és így már kevésbé utáltok a késlekedés miatt, szögezzük le az elején: ez a cikk nem fog LBGTQ-mozgalmi propagandáról szólni, ez a cikk nem tökéletes, és ez a cikk nem punk. Viszont baromi vidám és kedves is, bazmeg.

Tehát: pontosan olyan, mint a koncert volt, amiről szól. Az Against Me! örömünnepet tartott az A38-on - ahol az OFF! előtti árokban még a katartikus harag, ott most a tiszta szeretet és nosztalgikus ökölrázás energiái áramoltak magas feszültséggel, 

Az e cikkel és nagy svunggal induló GARÁZSADÁS sorozatban Nemesúr mostantól olyan régiókba kalauzolja avatott, fekete körmű (festett vagy koszlott) és bőrbe vont kacsójával rockeri figyelmedet, ahová magától az talán sosem tévedne... Meglepő, bizarr, innovatív színterek, műfajok, előadók, rockkultúrák tablójaként alakulnak majd az adásaink - ha mást, ha újat, ha mait akarsz hallani, akár kimondhatatlan messzeségből, akár egy fővárosi pincéből csupán, lesd az adást a garázsból. Recsegni fog, ráz a kép, nem is érted elsőre, aztán rájössz majd lassacskán, hogy mi hiányzott az életedből (az óriási hellokittys bongon, a piros lávalámpán meg egy igazi románcon kívül). Szóval, övet befűzni, dorcót kikötni, és köszönj előre az új kedvenceidnek!

...Akik a mai, első esetben belgák. A belgák baszottul betegek. Igen, ez a fordulat már másodszorra hangzik el a cikkben, és még csak a 2. bekezdésben botladozunk, DE ez se hiába: nem lehet elégszer elmondani. Amire átlapozod ezt a kis összeállítást, te is ezt fogod szajkózni: csöcsök, torokszorító giccs, istentelenség, undorkeltés, katartikus hisztéria, és végül: nudi rockrandi a Corvintetőn MÁR MOST SZERDÁN!.

A KOZMOSZ zenekar háza táján - akár csak az Ország Háza táján - valami begyulladni készül. Nem is tudjuk, melyiknek örüljünk jobban! Az van, hogy Pál Zsombinak van (lett!) Egyetlen 1 majdnemhogy-pop bandája, ami kedvesebb hangszerelésben, de egy centivel se rövidebbre nyesett nyelvvel csinál a Kozmoszhoz első hallomásra hasonló muzikot, amin már az árnyékos romkocsmákban bujkáló-szerveződő 40-es értelmiségiek és az aktualitás okán, rövid élettartam miatt ágáló kritikusok sem akadhatnak fenn. Meg úgy kb. senki se, akinek még működőképes füle és agya van még ebben az országban.

Ezalatt, hogy nélküle se lassuljon a kozmikusra növő sebesség, Beke Dani énekelt egy új számot fel, meg vidire is, sej, totál egymagába, de az legalább erősen villanygitáros, és full speciálba' az országházas Jánosoknak is szóló. Bár talán nem lehet velük fácánt fogatni örömükben, miután meghallgatták. Dupla premier, egy tornácról, egyenesen ki az utcára!

És persze mindezek mellett nem mehettünk el - jó magyar szokás szerint - kérdések nélkül...

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az angol punk legenda dupla koncerttel örvendezteti meg a magyar rajongóit. Minden információt összeszedtünk a pénteki illetve a szombati buli kapcsán.

Elindult az 1978-ban alakult angol GBH újabb turnéja, természetesen a magyar rajongókat sem hagyják ki a körből, ráadásul dupla koncerttel örvendeztetnek meg minket!

E vasárnapi koncertélményre, ha egy szóban kéne summát nyújtani, az egy hosszan sípoló ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEN!!! lenne. A hosszú azért, mert tényleg ennyire jó volt, a transzcendenciáig haragos, zsigeri, nyers zene fülledt ünnepe... a sípolás meg azért, mert még mindig nem sikerült teljesen helyreraknom a pogóban szétrakott orrsövényemet. Talán eddigi(!) életem legjobb punkkoncertjében volt részem, és nem csak nekem. Szóval: OFF!-ra vágva, így esett az eset, és egymásra mindenki:

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, hogy egy Nofx rajongó eléggé pórul járt az énekesnek köszönhetően, elég nagy vita alakult ki ebből adódóan. Most viszont napvilágot látott egy másik videó is, arról az éjszakáról, ami megmagyarázza Dagadt Miklós viselkedését...

Idén, egészen pontosan most szombaton ünnepli fennállásának 25. születésnapját a Prosectura zenekar! Az alábbi kedves szavakat kaptuk tőlük.

A Black Moon Spell az az album, ami valszeg első hallásra felcsesz, idegesít, mégsem akarod majd kivenni a lejátszóból, és nagyjából a 2. szám közepére hátradőlsz, amikor pedig vége, módszeresen elszomorodsz. Minden, ami romantikussá tette a rock'n'rollt 1965 és 1980 között, itt, ezen a szent lemezen keveredik össze és böfögődik vissza brutális echókon, az önirónia és önparódia határán egyensúlyozó szövegeken és nyávogó éneken át, popzenévé NEMgyalázva, hanem magasztalva! Kyle Thomas nagyot alkotott a Black Moon Spellel, és letette végső voksát a minimalista, feel-good rock (avagy, ahogy ő mondaná, A Rock) mellett. Olyan, mint a Misfits, csak cukibb; olyan, mint a Ramones, csak lazább. Egy egyszer s mindenkorra 20 éves ősrock'n'roller esszenciális önarcképe a Black Moon Spell - viszont neked, kedves Hallgató, nem muszáj mély fejtegetésekbe bocsátkoznod hallgatása során, mint nekem.

Csak rázni a csípődet, vizezni a sört, áthívni a lányokat és befűteni a bongot.
Hiszen ez a zene ezért él.

A'sszed, megint 9gagre recskázol a hét utolsó éjjelén egy tea mellett a rozzant kis pecódban?
A'sszed, idén már senki nem lesz, aki barátilag hátba rúgjon a társadalmi agresszió hevében?
A'sszed, az embernek a maradék rasztáját kell adni egy valamirevaló őshardcore-buliért?
A'sszed, csak a duplakávé képes új életet lehelni beléd?
A'sszed, csak úgy bemész a hétfő reggeli melóba?

Akkor híreink vannak, puhányok, nyavalyások. Nyereménnyel kecsegtetők.
3 kattért szétrúghatjuk az idillt együtt A Hajón!

Fel, vörösök, kommenthuszárok.

 Ezen a szép napon, napsütéses-úttörődalos május 1.-énken még a muskátli es vörösebb, még a nagyik orcái is tulipirosabbak - de ne higgyük! a majálisok, bezárt koncerttermek és csalamádés pszeudohambik tömegvonzásában, NE HIGGYÜK! hogy a meló, és pláne annak "lelkes ünneplése", nem ihlette meg a világ (főleg nyugati) felének szorgos kis zenészeit! Igaz, ott elég mást jelent a munka, és nincs is (ennyi) komcsizás meg szocreál múlt, de egészen üdítő az ő dalaikat hallani a témában. (Nemesúr megint fordít/átír/adaptál nektek, így már magyarul is.) Szóval szerintünk ma ezeket pörgessétek, ne a mókuskereket.

A punkpápa Keith Morris lehetetlen, lelőhetetlen, és úgy tűnik, felnőni képtelen kollégáival: Dimitri Coatsal, az egykori Burning Brides gittyóssal, a deszkabuzi neoprimitív tininek tűnő Mario Rubalaca élő dobgéppel és Steve "Sokkalpánkabbvagyoknáladhippiköcsög" McDonald basszerrel - nem szarozik. Az elmúlt hónap elején kiröppent a Hypnotize klipje, majd gyors egymásutánban rá egy albumbejelentés, egy közreműködés az ünnepelt popkult-ikonná váló OBEY Gianttel a Record Store Day alkalmából, és a héten az egész, a nagy, a mennydörgő, a... hosszadalmas?!... 3. album.

Az OFF! még mindig a globális hardcorepunk underground egyik (ha nem "a") legfontosabb zenekara, de az epilepsziás váltásokból könyörtelen menetelések lettek a Wasted Yearsen. Teljesült a kívánságom is: hosszabb, érettebb számok, kerekebb szövegek. És már egy picit bánom: a fejjel a falnak lendületet halkabban forrongó bunyós-partizánság váltotta fel. Na kúrjuk...

A napokban a Nuclear Blasthez leszerződött punk alapcsapat, lassan olyan, mint az elektronikus(?) oldalon a The Prodigy. Nincs olyan év, hogy ne jönnének Magyarországra.

November egyik legundokabb napján a Dürer adott otthont az ezennel először headlinerként, amúgy már 5. alkalommal Budapestre látogató post-hardcore/indie/screamo/egyszerűen kurvajó underground zenét toló TOUCHÉ AMORÉ-nak. Kísérte őket a kedves midwesti-poszt-koleszrocker Dad Punchers és a tengerentúlon rohamosan népszerűsödő Self Defense Family. Meg egy kisteremnyi lelkes ember. Meg egy érzelmi tsunami.

És mi, akik most aztán beszámolunk.

Egy! Két! Há! ---