A december elsejei, fergeteges hangulatú Skindred koncertje előtt volt szerencsénk kifaggatni Benji Webbe-t, a zenekar frontemberét a Skindred múltjáról, jelenéről, jövőjéről, a Dub Warról, és magáról, a zenéről. 

Az USA Georgia államából származó Kylesa igen egyedi színfoltja a zeneileg meglehetősen tág fogalomnak számító poszt-rock színtérnek. Különlegességüket nem csupán a két frontemberes felállás és Laura Pleasants gitáros-énekes személye, illetve hangja, hanem a két dobosból álló ritmusszekció is adja. Interjúnk a zenekar idei, sorrendben immár második magyarországi fellépése apropóján készült.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a Spiral Shadow lemezre? Hogyan fogadták az emberek, hogy az új lemez kevésbé súlyos, mint az előzőek, több rajta az elszállós téma, és Laura is több énekdallamot hozott?
Igazából elég jó visszajelzéseket kaptunk. Vannak páran, akik azt akarják, hogy állandóan súlyosak legyünk, de úgy látom, a legtöbben azok közül, akik hosszú ideje rajongóink, megértették, hogy kétszer nem csináljuk meg ugyanazt a lemezt. Visszahoztunk ezt-azt a régi időkből, de mindig kell mutatni valami újat is. Ezúttal kicsit finomabbra sikerült az anyag. Azt nem mondom, hogy ezen az úton is haladunk majd tovább, mert legközelebb akár picit súlyosabbra is válthatunk, de addig nem tudok nyilatkozni, amíg el nem kezdünk nótákat írni. Szóval többnyire kedvező visszajelzések jöttek. Voltaképp az is lehet, hogy erre a lemezre jöttek az eddigi legjobbak!

Talán te magad is hallottál olyan reakciókat, hogy a Kylesa lehet a következő Mastodon. Ha már itt tartunk, a Mastodon is Georgia városából jött, ahogy ti is.
Mi is nyomjuk már annyi ideje, mint a Mastodon. Szóval nem hiszem, hogy feltétlenül nekünk kellene a következő Mastodonnak lennünk. Mi csak egy másik banda vagyunk ugyanarról a színtérről. Nem is hiszem, hogy szükség volna egy újabb Mastodonra. A Mastodon hatalmas banda lett, és a maguk módján érték el azt, amit elértek. Régi barátaink, és óriási, amit sikerült megvalósítaniuk. De hogy nekünk kéne lenni a következőnek? Ugyan már! Mi csak a Kylesa vagyunk. Úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogyan azok jönnek, és tesszük a tőlünk telhető legjobbat, bárhová is vezessen ez.

Ha létezik olyan, az 1990-es évekből megmaradt, intelligensen és tartalmasan moralizáló-politizáló hardcore zenekar, amelynek mondanivalója napjainkban is időszerű, akkor az a seattle-i Trial. Az egyéb művészeti irányzatokban ugyancsak roppant kreatív és termékeny, valamint társadalmi-politikai vonalon is aktív frontemberrel, Greg Bennickkel beszélgettünk a szeptemberi budapesti fellépés előtt, ő pedig igen készségesen és részletesen nyilatkozott mindeme tevékenységeiről.

Ott voltam 2005-ben a budapesti fellépéseteken, amelyen kívül csak Seattle-ben és Londonban adtatok koncertet akkor. Az itteni bulit DVD-n is rögzítettétek, úgyhogy kétségkívül exkluzív fellépésről beszélhetünk, amely bizonyára sokat jelentett számotokra.
Greg Bennick: Számomra rengeteget jelentett, hogy lenyomhattuk ezeket a bulikat. Kelet-Európa mindig is fontos volt számunkra, és amikor 2005-ben lehetőségünk nyílt koncertezni, Kelet-Európában is akartunk játszani. Ezt pedig csak úgy tudtuk megoldani, hogy Londonban is adtunk egy koncertet, hogy beljebb legyünk anyagilag, hiszen nem akartuk olyan drágán megcsinálni az itteni bulit, hogy senki ne tudjon eljönni. Szóval rengeteget jelentett, hogy nálatok játszhattunk, Kelet-Európában koncertezni mindig fontos számunkra. Az előző buli Varsóban csodálatosan sikerült. Úgy háromszázötvenen lehettek, és őrület volt! Minden fellépési lehetőségnek nagyon-nagyon örülünk, amely itt adódik. Ráadásul itt már családtagjaink vannak. Nem barátaink, családtagjaink. Ez csodálatos dolog!

A súlyos, nyomasztó hangulatú, kísérletezős muzsikák hívei számára az év legfontosabb eseménye minden bizonnyal az amerikai Neurosis nyári Európa-turnéja volt. A mai sludge, ambient, post-rock stb. színtér egyik legnagyobb hatású zenekarának énekes-gitárosával, Steve Von Tillel a portya utolsó állomásainak egykén, Bécsben Magnetic Star beszélgetett a koncert előtt.

Volt-e valami különleges apropója az idei európai turnétoknak? Hogyan hoztátok össze?
Steve Von Till: Nekünk midig öröm, ha együtt indulhatunk útnak és zenélhetünk. Volt egy kis időnk, amikor el tudtunk szabadulni a munkánkból, úgyhogy leszerveztük. Felhívtunk néhány ismerőst, és megpróbáltuk beindítani a gépezetet.

A 2009 végén alakult budapesti Till We Drop sem a „lassú víz partot mos” gyakorlatba átültetését favorizálja. A fiatal tagokból álló pop punk formáció debüt lemeze The Summer Triangle címmel a német Let It Burn Records-nál jelenik meg október végén. Erről, a múltról és a zenekar előtt álló lehetőségekről beszélgettünk Újhelyi Endre gitárossal.

RS: Ti sem sokat tétlenkedtek. Két év alatt egy rakás koncert és most az első lemezetek is megjelenik október végén, ráadásul külföldi kiadónál. Kezdésnek azonban kicsit mesélnétek a megalakulásról és a névválasztásról? Egyáltalán hogyan írnátok le a pop punk-ot?

Jól mondtad, kb. tényleg két éve alakult a zenekar. Mindannyiunknak volt már tapasztalata a zenélésben, mondhatni kettő banda romjain épült a Till We Drop. A két Orbán fivér a Ghost of Shelter-ből, mi hárman (Bálint, Pete és én) pedig a Fuwdo-ból kerültünk a csapatba. Valamennyiünk ekkortájt szenvedte el szeretett kvintettje végét, de ugye ismeritek az öreg és igaz mondást, hogy minden vége, valami új kezdete. Ez itt is bizonyosságot nyert, hisz aktív részesei voltunk az éjszakának, így nem volt nehéz egymásra találni. A stílust nem tudatosan választottuk, ez ösztönszerűen jött belőlünk és mikor számonkérték rajtunk, hogy „na de mégis milyen zenét játszotok” és már nem jöhetett szóba a válasz elkerülésére alkalmazott rock kategória, talán a pop-punk-hoz álltunk legközelebb. De nem vagyunk egy, a szó szoros értelmében vett pop-punk banda, mert mi sem vagyunk pop-punkerek. Mivel elég nyitottak vagyunk mindenféle zenei stílusra ezért az általunk írt számokat se lehetne egy  kalap alá venni.

Varga Balázs neve szinte egyet jelent a Negative Art Productionnal.  Az elmúlt évben és ezév első felében is rengeteg jó bandát hoztak Magyarországra. A koncertszervezésben rejlő lehetőségekről beszélgettünk és persze sok minden másról is.

RS: Balázs mesélnél egy kicsit a Negative Art indulásáról? Ha jól veszem ki a honlapotokból ez nem egy hagyományos értelemben működő cég.

Valóban nem hagyományos cég, hanem egy egyesület, amelynek én vagyok az ügyvezetője, de bizonyos rendezvényekre más kreatív arcok is csatlakoznak a csapathoz. A Negative Art nevet Kis Krisztián találta ki, ő azonban már sok éve más zenei iránnyal foglalkozik, így rámhagyta a dolgot, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nagyon bízom benne, hogy a következő néhány hónapban több önkéntessel is bővül a csapat, ez igazából a Fekete Zaj fesztivál sikeres szervezéséhez szükséges, de a klubkoncerteknek is jót tenne.

Jakab Zoltán nevét a legtöbben mostanában a Skalar Music kapcsán ismerik, vagy aki már régebben mozog a rockzenében, annak a Bridge To Solace-ből lehet ismerős a neve. Pár hete azonban egy Ascension 46 névre hallgató menedzseriroda élén is feltűnt.

RS: Idéznék: „Úgy döntöttem, hogy létrehozok egy közösséget, ahol fiatal és tehetséges művészek megtalálják reményeiket és álmaikat…. Az Ascension 46 jelenlegi formájában egy személyes hadsereg… Hogy is van ez? És honnan az elnevezés?

Kezdetekben nem akartam semmilyen nevet adni ennek a kezdeményezésnek, mert inkább nevezem annak, mint menedzserirodának – főleg annak fényében, hogy az irodám ebben az esetben a laptopom meg a telefonom, viszont úgy voltam vele, ha már van három zenekar, akivel foglalkozzak, akkor választok hozzá nevet is. Az ’Ascension’ amúgy az egyik kedvenc zenekarom, a Trial egyik dalának a címe, ráadásul a jelentése – felemelkedés – passzol ahhoz, amit csinálok. Mivel ilyen névvel már volt egy cég valahol a világban, így úgy gondoltam, hogy választok hozzá számot is, ez maradjon misztikus jelleggel titok, viszont a 4 és a 6 római számokkal majdhogynem egy metálvillát ad ki, így ezt még gyorsan bele lehet magyarázni.

A 2009 elején még az eszement Slaughter At The Engagement Party néven alakult The Southern Oracle fénysebességgel lett a hazai deathcore élet vezető képviselője. 2011. augusztusában ott tartanak, hogy a német Let It Burn Records igazolta le őket. Első lemezük Hellwakening címmel októberben már itt jön ki. Erről, a múltról és a szép jövőről beszélgettünk Kókai Barnabás énekessel.
 
RS: Fénysebességű karrier a tiétek. 2 és fél év alatt külföldi lemezszerződés. Itthon nem sokan mondhatják el magukról. Kicsit mesélnétek a kezdetekről, a névválasztásról és a névcseréről?

A zenekar 2009 elején alakult, akkor még jóval másabb felállásban, és elképzelésben. Szerettünk volna egy bandát barátokkal közösen összehozni a zenélés kedvéért, ahol mindenki kiélheti magát. Elkezdtünk próbálni, számokat írni - eközben egy esti híradásban Szellő István kommentárja során rátaláltunk a megfelelő névre, a Slaughter at the Engagement Party-ra:) -, felvenni az első demót és nyáron jöhettek a koncertek egy pár állomásos miniturné formájában, ahol azt láttuk, hogy az embereket érdekli amit csinálunk.

A nyár végére azonban a dobosunknak felmondta a térde a szolgálatot, az orvosok eltiltották a dobolástól. Nem tudtuk mit tehetnénk, de akkor szerencsére bejött a képbe Simi, aki megmentett minket és egyben egy új löketet adott a zenekarnak. Az ősz folyamán, immáron közös erővel megírtuk az EP-t, mely az év végén rögzítésre került Siminél, a No Silence studióban. Közben megrajzoltam a borítót és úgy döntöttünk itt az alkalom, hogy megmutassuk magunkat, saját erőből szerzői kiadásban hoztuk ki a kislemezt, ami betalált. Egyre többen keresték, vették meg, töltötték le és jöttek el a koncertjeinkre, míg egyszer Csongrádon a Bridge to Solace-szel játszottunk és a koncertünk után Jakab Zoli odajött és azt mondta jó amit csinálunk és szívesen segítené a zenekart a jövőben.

Ezt követően egyre több koncertet adtunk és több alkalommal külföldön is játszottunk olyan nagy nevekkel, mint a Walls of Jericho, a Hatebreed, a Veil of Maya, a Carnifex, a Suffokate, a Trigger the Bloodshed és még sok más kiváló banda. A lelkesedésünk egyre csak nőtt, de sok helyen – gondolok itt főként kiadókra – akadályba ütköztünk a nevünk miatt, mondván így nem lehet komolyan venni minket. Mérlegeltünk és arra jutottunk ez az a pont amikor még változtathatunk és talán ezzel a döntéssel elindulhatunk egy komolyabb úton. És így is lett.

Nagy volt a csend mostanában a keleties témákat elektró-rockba szövő Dharma körül, de mivel nagyon várjuk az új albumot, megkérdeztük a zenekart a naprakész hírekről és még sok minden másról is.

Rockstation (Scorn) - Mi újság a zenekar háza táján? A legutolsó hírek szerint ez év elején terveztetek stúdióba vonulni, hogy felvegyétek az új nagylemezt. Mikor várható a megjelenés?

Gergő - A banda megalakulása óta az előző pár évben nagyon sok klub koncertet játszottunk, különösen Budapesten. Lényegében ami jött, azt mind elvállaltuk. Ezért is lehet furcsa, hogy az idei év másképp alakult, csak elvétve voltak fellépéseink. Fújtunk egy kicsit, mindenki kipihente magát :)
Ősszel újult erővel tudunk belevágni a dolgokba. A nagylemez anyaga gyakorlatilag teljesen kész, reméljük, hogy még idén fel tudjuk venni, a megjelenés reményeink szerint idei év vége felé realizálódik is.

A Kátai Tamás és Juhász János alkotta Thy Catafalque még 2009-ben adta ki Róka Hasa Rádió című lemezét, melyet a szakma egyöntetű ovációval fogadott. Az avantgarde, ambient, folk és rockzenei hatásokat magába olvasztó zenekar a napokban a francia Season Of Mist-hez szerződött. Erről, a múltról és egy picit a jövőről is beszélgettünk Kátai Tamással.
 
RS: Morbid Angel, Mayhem, Cynic, Kylesa, The Dillinger Escape Plan, Samael, és most már Thy Catafalque is. Nem egy kispályás csapat. Hogy jött össze ez a szerződés a Season Of Mist-tel?

Miután befejeztem az albumot, elküldtem ide-oda, és három kiadó is pozitívan reagált. Ezek között volt a Season Of Mist is, és mivel választanom kellett, mellettük döntöttem. Ennyi volt az egész, semmi ördöngösség nem történt, két nappal az e-mailem után már jött is a válasz.

RS: A Neath Waters májusban megjelent klipjéről nem gondoltam volna, hogy egy ilyen bejelentés előfutára lesz?

Akkor még én sem tudtam, bár az új lemez akkor már szinte teljesen kész volt, de amíg száz százalékig nem fejeztem be, nem foglalkoztam a kiadással. Az klip egyébként eredetileg egy OKTV-s pályamunka volt. Egyik barátom ismerőse keresett zenét a kisfilmjéhez, és mivel nagyon jól sikerült végül összehangolni, én is felhasználtam. Tökéletesen passzol a zene és a kép hangulata, nagyon örültem neki. A pályamunka amúgy bejutott a döntőbe, de nem nyert, mert a zsűri szerint manapság ilyen számítógépes zenét mindenki tud csinálni, ezért nem ezt kellett volna használni. Úgyhogy végülis miattam nem nyert ha-ha.

Az év egyik legfílingesebb buliját adta az A38 tetőteraszán a Karma To Burn a múlthéten. A koncert után pedig William Mecumot is sikerült egy gyors interjú erejéig diktafon végre kapni két feles között, hogy beszélgethessünk a zenekarról, a hét évnyi szünetükről, az új klipjükről, az Unikumról, és egyéb mély filozófiai dolgokról, amire készséggel válaszolt is alanyunk, első magyarországi látogatása során.
 

Rock Station- Először is gratulálok a koncerthez! Hatalmas buli volt!
William Mecum- Köszi szépen, mi is remekül éreztük magunkat!
 

RS- Játszottatok már valaha egy hajón?
WM- Egyszer már igen, Portugáliában. Remek buli volt, csak az volt a baj, hogy a hajó gyomrában játszottunk, nyár volt, és pokoli volt a hőség. Ahol a zenekarok zenéltek, ott voltak a kémlelő nyílások, és ha oda tekintettél, láthattad, hogy pár centivel a víz alatt vagy. Ha ott bár mi történik, durván megszívjuk, hahaha.

A múlthéten egy nagyon fílinges kis bulit nyomott a Dürer kertben a trió felállású Corrosion Of Conformity, mi pedig mikrofonvégre kaptuk Woody Weatherman gitáros, vokalistát, és kifaggattuk a zenekar múltjáról, jelenéről, és jövőjéről.
 

Rock Station- Jelenleg az Anymosity, Technocracy időszak felállásával turnéztok. Ez mennyire nevezhető nosztalgiának?
Woody Weatherman- Nem, nem igazán, mert elég csomó más albumon is együtt játszottunk, habár voltak más tagok is velünk. De most újszámokat írtunk, és rögzítettünk, úgyhogy előre haladunk. De élvezzük a régi dolgainkat, de nem nosztalgiából.
 

RS- És az új albumhoz már meg is vannak a számok?
WW- Igen, már fel is vettük őket. Kész.

Május 1-én Budapesten adott koncertet az indusztriál hangzás elmúlt évtizedeit jelentősen meghatározó két zenekar, a német illetőségű Die Krupps és a szigetországi Nitzer Ebb. Közös fellépésük apropóján lehetőségem nyílt beszélgetni a bandák vezéreivel. Késő délutáni randevúmon Vaughan „Bon” Harris-el és Jason Payne-el, a magyarországi EBM táborban rendkivül népszerű Nitzer Ebb együttes alapítójával és dobosával volt szerencsém beszélgetni, pályafutásukról. A bandában szintén a kezdetektől jelenlévő énekes Douglas McCarthy nem lehetett jelen az interjún, mert hangszálait volt kénytelen pihentetni a sikeres fellépés érdekében (mint ahogy beszámolómban is jeleztem, a dalok szünetében folyamatosan gyógyszerrel permetezte a torkát). Beszélgetésünket 3 pohár sör társaságában nyitottuk meg, miután a fiúk végig nézték az Arsenal – Manchester United foci meccset.

Május 1-én Budapesten adott koncertet az indusztriál hangzás elmúlt évtizedeit jelentősen meghatározó két zenekar, a német illetőségű Die Krupps és a szigetországi Nitzer Ebb. Közös fellépésük apropóján lehetőségem nyílt beszélgetni a bandák vezéreivel. Kora délutáni randevúmon Jürgen Englert, az 1980-ban életre hívott Die Krupps együttes alapítóját volt szerencsém hallgatni, a mára 30 évet átölelő pályafutásukról.

RS: Ha 30 év távlatából visszagondolsz a pályátokra mire vagy büszkébb a Stahlwerksymphonie-val kezdődő első szakaszra, vagy az egyszerűen csak I. címmel induló másodikra?

JE: Nem szívesen tennék különbséget, mivel mindkét periódus nagyon fontos volt számunkra. A Stahlwerksymphonie jelentős állomás volt az egész műfaj kialakulásában, mivel azokban az időkben nem igazán létezett indusztriális zene. Így ezen időszak a saját identitásunk meghatározásában is nagy szerepet töltött be. Az I.-el kezdődő korszakunk az egész hangzásvilágunkra nagy hatást gyakorolt és egy szintén még nem létező irányvonal kialakulásában játszott jelentős szerepet. Elkezdtük ötvözni az elektronikus és a rock zenét. Így utólag is az a véleményem, hogy minden lépcső fontos szerepet töltött be a karrierünkben.

Tegnap mutattuk be a The Idoru lemezbemutató koncertjén a zenekarral készült videó-interjút, melyet zenemajmos kollégáink készítettek. A koncerten a Till We Drop is fellépett. Most ezt az interjút láthatjátok.

Till We Drop interjú from zenemajom on Vimeo.   

A Zenemajom oldalát kiváló barátaink szerkesztik, akik április 9-én a The Idoru lemezbemutató koncertjén jártak és ha már ott voltak csináltak is egy interjút a csapattal.

A már tegnap említett sajtótájékoztatón néhány perc erejére sikerült diktafon végre kapni a Tankcsapda zenekart. Lukács Laci, Molnár Levente „Cserkó” és Fejes Tomi válaszoltak a  közelgő turnéval, nyári fesztiválokkal és a legutóbbi lemezzel kapcsolatos kérdéseinkre.

A grandiózus március 20.-i Kyuss Lives! koncert előtt sikerült mikrofon végre kapnunk a zenekar dobosát, Brant Bjorkot, akivel beszélgettünk a múltról, jelenről, jövőről, a régi és új Kyussról, a többi zenekaráról, a generátor partikról, a sivatagról, és még sok mindenről.
 

RockStation- Az elmúlt években hányszor jött fel a kérdés az interjúk alatt, hogy valamikor össze fog-e állni újra a Kyuss?
Brant Björk- Rengetegszer, még az utóbbi években is jó pár alkalommal.

A soproni Dalriada több, mint egy évtizedes pályafutása során lépésről lépésre jutott előbbre, rajongóbázisuk az évek előrehaladtával egyre terebélyesebb lett. A magyar népzenét a metállal ötvöző csapat hatodik albuma Ígéret címmel február 11-én jelent meg, már a német AFM Records gondozásában. Az idáig megtett útról, az új albumról és egy picit a jövőről is beszélgettünk Ficzek András gitáros/énekessel

RS: Gondoltad volna mondjuk a 2000-es évek elején, hogy 2011-ben egy Európa szerte elismert független metálkiadó gondozza majd a lemezeteket? Mennyi áldozattal járt ez a közel 10 év és mi a siker titka?

Nem, sosem hittem volna, de titkon azért reménykedtem valami hasonlóban, ha-ha!:) Az igazat megvallva, a Többiekkel mindig azt beszélgettük, hogy a magyar nyelv használata elég konkrétan kizárja egy komolyabb külföldi szerződtetés valószínűségét, viszont a külföldi esélyek növelése érdekében meg nem akartunk angolra váltani, mert szilárd meggyőződésünk, hogy a mi muzsikánk az anyanyelvünkön szólal meg igazán.  Ehhez képest magyarul jelent meg a lemez... A mi eddig elért eredményeink titka pedig a céltudatos, kitartó, következetes munka. Lépésről lépésre, fokról fokra küzdöttük magunkat egyre feljebb, és mindig ragaszkodtunk a kitűzött céljainkhoz, terveinkhez. Hittünk, és hiszünk is magunkban, a zenénkben, a csapat egységében.