Ez egy rövid koncert rövid beszámolója.

A Tankcsapda kis hazánk legjelentősebb, legfontosabb és legnépszerűbb zenekara. Nincs olyan rocker, aki ne ismerne fel legalább egy TCS örökzöldet rögtön az első hangtól kezdve. Épp ezért furcsa, hogy ez volt az első alkalom, amikor Lukácsék főzenekarként igyekeztek megtölteni a Papp László nézőterét. Mivel az este majdnem teltházas lett, így elmondhatjuk, hogy egy újabb trófea kerülhet a képzeletbeli polcukra. A Tankcsapda Magyarország Metallicája.

Egy kedves olvasónktól kaptuk az alábbi beszámolót a Campaign For Musical Destruction Europe Tour 2017 göteborgi állomásáról. Hát akkor nézzük, hogy milyen volt a Lock Up / Power Trip/ Brujeria /Napalm Death turné második bulija. Szerkesztőségünk is jelen lesz majd a csehországi Brno-ban, jövő héten, a már teltházas koncerten. Akkor lássuk Hartvig Márton élménybeszámolóját.

Peter Tägtgren neve jó eséllyel majdnem minden, elsősorban a metal északi szegmenseit szerető zenerajongó számára ismerős lehet. Ha nem a millió és egy általa producertelt lemez miatt, akkor a Hypocrisy, a Lindemann, vagy az éppen a kedd este nálunk járt Pain révén. A turné természetesen a tavalyi Coming Home lemez megmozgatására volt hivatott, így kaptunk is egy jó szeletet a dalcsokorból. De lássuk szépen sorjában!

Négy underground zenekar. Négy eltérő karakterű zene. Négy külön buli és kis túlzással kb. négy fizető vendég. Így lehetne leírni a szombat esti Trafik Klubos sludge/doom estét, amelyre érthetetlenül kevesen látogattak el. Oké, érthető, hogy sok nagy név fordult/fordul meg mostanában Magyarországon, Budapesten, vagy úgy általában a környéken, de azért érdemes odafigyelni kicsit az underground életre. Ez az este meg is mutatta (volna), hogy miért.

Furcsa dolog, hogy elmegy az ember Magyarország egyik legnagyobb rockzenekarának koncertjére csak azért, hogy megnézze az előzenekart. Márpedig ezúttal nálam ez pontosan így történt. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Roadot, sőt, már az első albumuk óta követem, figyelem a banda körüli eseményeket, imádom Mátéék zenéjét, mégis most személyes kapcsolatok révén az AllSuckAllon volt a hangsúly számomra.

Úgy néz ki, hogy hivatalosan is elkezdődött a szabadtéri szezon. Még akkor is, ha a tíz fokban, mindenki vacog, és elővette ismét a meleg kabátot. Tudtuk mind, hogy ez a nap is egyre gyorsabban közeleg, csak arra nem gondoltunk még két hete, hogy rövidnadrág helyett, a vastagabb pulcsit vesszük majd fel. Sebaj, irány a Track, irány az év első szabadtéri bulija!

Meg kell mondjam az őszintét, én erre a koncertre egyetlen ember miatt mentem ki, aki nem más, mint Coady Willis, a Big Business és a #világlegjobbzenekaraamurdercitydevils dobosa. Az, hogy aztán az év legjobb koncertjét sikerült elcsípnem, végül nem neki, hanem a Whoresnak köszönhető.

A sors kedves fintora, hogy pont Húsvét előestéjén érkezett Magyarországra a Mayhem turnéja (velük a borút és hideget hozó hidegfront is), melyen a legendás anyag, a De Mysteriis Dom Sathanas albumot egy az egyben kapta az arcába az arra vállalkozó, elvetemült nagyközönség. Hogy mekkora is az érdeklődés a zenekar iránt, azt nagyon jól megmutatja, hogy szinte teltházig töltötték Csihar Attiláék a Dürer Kert nagytermét, amiben figyelembe véve a lemez súlyát, semmi meglepő nincs.

Mazochista hajlamú olvasóink, akik néhanap az én írásaimat is elolvassák, bizonyára bosszankodnak standard cikkindításaimon, hogy az előzenekarok (programjának) elejét rendre lekésem. Egyrészt nem szeretném lespórolni őket, tudósításom részévé akarom tenni tevékenységüket, másrészt viszont ott a család, s bizony meg kell várnom rendszerint, hogy asszony-, vagy anyóspajtás átvegye a gyerekügyeletet. Ezen a péntek estén annyiban módosult a helyzet, hogy a nyolcévest magammal hoztam. Túlélt jóval kisebb korában a lány már Fezent is, sőt, azóta mindig velem akar jönni rockbulikra – hát most péntek este van, meg „mese-metal”. Füldugó, üdítő, nyakbaülés és máris ő az este egyik fő szenzációja.

Nyílván életkoromnak „köszönhetően” nem a fénykorukban sikerült megismerkednem a Dog Eat Dog zenéjével. De aztán ahogy kezdtem magam beleásni a rock and rollba, elkerülhetetlenné vált, hogy ne csak egy adott stílusba merüljek el nyakig  –de aztán mégis így alakult :D-  vagy még jobban.  Aztán egyszer csak kaptam egy Dog Eat Dog promo cd-t és elkezdtem utánajárni, hogy ez valójában mi is.

A Battle Beast mondhatni hazajár hozzánk az elmúlt években, hiszen legutóbb a tavalyi Rockmaratonon tették tiszteletüket Noora Louhimoék. Persze nem csak azért jöttek, mert miért ne, hanem azért is, mert időközben megjelent a legújabb nagylemezük, a Bringer Of Pain is, amivel szépen továbbviszik az előző nagylemezük, az Unholy Saviour és úgy egyébként az egész örökségük vonalát, ráadásul nem is akárhogy. Ebbe engedtek egy nem éppen kis betekintést a finnek, méghozzá a német Majesty és a japán Gyze társaságában.

A Korn, ahogy a tavalyi The Serenity Of Suffering album recenziójában is írtam, különleges szerepet játszik piciny életemben, hiszen ők voltak az egyik kapuzenekarom a metal felé. Azóta kisebb-nagyobb lelkesedéssel (kisebb: a Head kilépése utáni kísérletezések idején, nagyobb: Head visszatérése óta) követem őket, mégis furcsa módon egyszer sem sikerült elcsípnem őket élőben, holott már körülbelül tizenöt éve napirenden volt. Most végre eljött ez a pillanat is!

Több, mint egy hetes az alább felvázolt koncertélmény. Viszont egyszerűen muszáj minél inkább hangoztatni: a magyar keményzenét nem csupán a Tankcsapda - Ossian - Pokolgép szentháromsága jelenti. "Az úton még poroszkál" jónéhány banda. A Felvidékről utazott hozzánk a Phoenix Rt, mely nem keverendő össze az "anyaországi" Phoenix Projecttel, vagy a Romániában hódító "simán csak" Phoenix-szel. Egyszerre szerencsés és szerencsétlen a csallóközcsütörtökiek névválasztása.

A psychobilly egyik leghíresebb képviselője 9 év után újra elérhető közelségben lépett fel. Ritkán járnak Európában, még ritkábban Németországon túl kelet felé. No meg eljutni egy koncertjükre eddig mindig tartogatott kihívásokat. Anno 2005-ben az angliai Sheffieldig utaztunk páran – mert akkor az első Európa turnéjuk lényegében csak angliai állomásokat jelentett, a londoni koncertjük pedig hónapokkal előtte sold-out volt –, majd 2007-ben a legelső osztrák bulijukat aznap késő délután mondták le egészségügyi probléma miatt. Persze amikor már a magyar brigád az Arena nyitott részén sörözgetett, levezetve az előző estés Royal Crown Revue koncertet. Míg végül 2008-ban egy kellően pörgős és lendületes koncertet adtak, bizonyítva, hogy élőben nincs lassúság – bármennyire is könnyedebb hangzás felé indultak el az akkori albumukkal.

Rég nem voltam hardcore buliban, így igazán megörültem, amikor a buli előtt pár nappal értesültem a Trash Talk hazai fellépéséről. Valahogy elkerült a híre, de még éppen időben jött a megvilágosodás! Sajnos sok turné ér ide vasárnap, illetve hétfőn, ami többnyire rá is nyomja a bélyegét a hangulatra, hogy messzire ne menjek példáért, az Anthrax szombaton fékevesztett, bődületes bulit adott Krakkóban, és egy "elmegy" szintűt vasárnap, mondjon bárki bármi mást. A zenésznek elvileg mindegy, de a közönség már más tészta. Ettől függetlenül a Youth Man produkciójára már félig megtelt a Dürer kisterme.

Kétségtelen, hogy az Asking Alexandria a fiatalok körében az egyik legnépszerűbb zenekar. Az is kétségtelen, hogy ez az eladásokban is tükröződik. Valamint az is egy jó jel erre, hogy élőben is kíváncsi rájuk a jónép, ugyanis egy teltházas bulival tértek vissza Magyarországra a brit metalosok. De lássuk, hogy láttam én, a zenekar ügyeiben szinte laikus koncertlátogató az egészet.

Elég érdekes tavaszt nyitott a négy bandát felsorakoztató Conan turné tegnap Budapesten. Legalábbis, ami a Tukker Booking szervezéseit illeti az év első felére nézve. A klasszikus, trió felállású Conan a brit sludge színtér egyik rendkívül erős bandája. Ezen a tavaszi turnén pedig olyan zenekarokkal érkeztek Pestre, mint a német Downfall Of Gaia és High Fighter. Illetve a szintén angol Hark. Akik így együtt mondhatni színes és teljes zenei élményt nyújtottak ezen a nemzeti ünnepet megelőző estén a Dürerben.  

Rendkívül szerencsés egybeesések egész sora. Így lehetne röviden összegezni az Anthrax mostani, a beszédes „Among The Kings” néven futó portyáját, illetve annak teltházas Budapesti állomását, hiszen azon túlmenően, hogy hosszú idő után először turnézik önállóan Európában a thrash metal Nagy Négyeséhez tartozó csapat, idén harminc évvel ezelőtt jelent meg egyik csúcsalkotásuk és egyben egyik legnépszerűbb munkájuk, az Among The Living. Ezért aztán keresve sem találhattak volna jobb alkalmat New Yorki barátaink a lemez teljes anyagának eljátszásához. Kár, hogy Charlie Benante ezúttal is távol maradt…

Felkiálthatnánk: végre egy világsztár csapat, kik szombaton teszik tiszteletüket hazánkban, de legyenek csak alapjában véve a péntek és a szombat esték a hazai csapatoké. A szervezők is olcsóbban veszik a produkciót, amire nagy szükség van, mert fejlődünk-fejlődünk, de még mindig rossz érzés nézni pl. Pretty Maids-ék turné képeit a Papp László arénányi helyekkel a háttérben, miközben nálunk egy ezer fő befogadóképesség alatti klubba számüzetett a koncert. Mégis szombat esti a láz.