Az elmúlás szorosan összekapcsolódik az emberi léttel. Ahogy mondani szokták egyszer minden jó véget ér. Vagy porból lettünk porrá leszünk? Na, azért valamit mégis csak hagyunk magunk után a nagy világban. Boldog arcokat, mosolygós emlékeket, olyan bulikat, amikre úgy gondolnánk vissza, hogy "húúú haver, ezt még egyszer az életben..." Aztán jön az utolsó mozzanat, az utolsó buli, az utolsó headbang, az utolsó moshipt és egyszer csak mindennek vége lesz. Minden csak egy szép emlék marad, egy fájó borda, egy felrepedt szemöldök. Ott voltunk az utolsó Crippled Fox koncerten. Na, és milyen a búcsú? Milyen a temetés? Olvass tovább!

„Reggel tíz (fél egy ), ébredek. Kinézek az ablakon, végre „szombat”. Ez a nap nem lehet szar, az éjszaka nyugodt volt, semmi sziréna zaj. „

Körülbelül ezekkel a sorokkal a fejemben ébredtem, miután túléltük a nem túl nyugodt, szirénazajtól hangos pénteki magyar-román mérkőzést a Népligetben…. Kissé fáradtan, mondhatni baszott fáradtan indultam el az utolsó Kartel tribute koncertre….

Nem, nem fogunk átmenni gasztronómiai oldallá, de néhanapján azért én is beviszek egy kis tápértéket fesztiválokon, az ital mellett. Természetesen elítéljük a túlzott alkoholfogyasztást! Nos, de erről majd később. Múlt hét pénteken, sikeresen lezártnak tekintem az idei nyarat, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Ez az év a magyar popzenében biztosan a feloszlásokról lesz nevezetes, hiszen az Isten Háta Mögött és a Heaven Street Seven után a Subscribe is bejelentette, hogy – még ha nem is véglegesen, de – 16 év közös zenélés után szüneteltetik a munkásságukat. Az utolsó búcsúbulit, ugyanis a fesztiválszezonban azért elköszöntek néhány településtől, a Budapest Parkba szervezték, illő volt oda elzarándokolni.

Lassan vége a nyárnak. Ez szomorú hír, hiányozni fognak a meló utáni sörözéseek a Track előtt, hiányozni fog, hogy a hídról nézzük azt a koncertet, ami alapjáraton nem a kedvencünk. A hosszú nap után most is úgy döntöttünk, hogy megiszunk ezt azt a Barba Negra Track előtt, ellenben most be is mentünk és a nyár egyik legjobb estéjén vettünk részt. 

A második napon a thrash zenekaroké volt a főszerep és egy kis hardcore fűszerezte az egészet. Elsőnek a Ramming Speed robbant bombaként a színpadon mert a zenekar mindent megtett, hogy magas fordulatszámon tartsa a bulit ...

Éppen elstartolt a Sziget, amikor lezajlott ez a buli. Voltaképp oda is leszervezhették volna: a Black Stone Cherry esetében aktuális, felszálló ágban lévő, zeneileg abszolút közérthető (szerencsére nem az olcsó népszerűséget hajszoló, az ún. „lakossági” aspektusoktól mentes) csapatról beszélünk, amely a tömegszórakoztatásnak ebből a közegéből se lógott volna ki. Mégis maradtunk, úgymond, a fesztivál árnyékában – de hát jobb volt nekünk az árnyékban hűsölve cseresznyézni a rekkenő hőség miatt…

A közvilágítás, az időben érkező buszok, a napfény és a vállalható árú kaják még mindig az ellenségeink a BP Parkba tartva. Szerencsére a piaárak és a beléptetés (dobpergés!) már nem! Ez persze nem kompenzálja azt, hogy rituálisan a lófasz végét láttuk csak az amúgy fergeteges Mad Caddiesékből... De titeket úgyis az érdekel, hogy a punkzene papperkorú pusztítói kifordították-e a sarkaiból a világot, igaz-e?

Hát, nem, nem tették. Sőt, ennél jobban már nem is fogják többé.

De loptak egy kis melegséget azok fülébe, szívébe, meg túlárazott-helybenvett Bad Religion pulcsijába is, akik helyben tanulták a szövegek javát, mint én. A többiek meg épp hogy maguk alá nem pössentek. Beszámindul, egy-két--

Egészen pontosan az Alvin és a Mókusok egyik albumának, a Jézusnak volt e szakálla lemeznek volt a 20 éves jubileumi koncertje. De amellett sem tudunk eltekinteni, hogy a Prosectura: Sátán sátán hátán lemeze is szintén abban az évben látta meg a napvilágot. Szép termés volt ez 1995-ben. Ha pedig kerek évforduló, akkor természetesen az ünneplés sem maradhatott el, aminek a Barba Negra Track adott helyet.

1996. Ismét Borisz Jelcint választják meg az Oroszországi Föderáció elnökévé, Bill Clinton pedig fölényes győzelmet arat az amerikai elnökválasztáson. II. János Pál pápa a katolikus vallással összeegyeztethetőnek írja Darwin evolúciós elméletét. Sikerfilmek A függetlenség napja, Twister, Mission: Impossible és A szikla, a 68. Oscar-gálán tarol A rettenthetetlen. Megszületett Dolly bárány, az első sikeresen klónozott emlős, a Deep Blue legyőzi a sakknagymester Garri Kaszparovot, a XXVI. Nyári olimpiai játékok Atlantában, Damon Hill nyeri a Forma–1-es világbajnoki címet. Sziget Fesztivál: 200 ezer látogató, 671 program, Slash, Iggy Pop, Therapy?, Prodigy, The Bates, Sonic Youth. Megalakulnak többek közt az Arch Enemy, Decapitated, Disturbed, Gojira, Nightwish zenekarok, megjelennek az Alice in Chains-Unplugged, Apocalyptica- Plays Metallica by Four Cellos, Bruce Dickinson-Skunkworks, Helloween-The Time Of The Oath, Korn-Life is Peachy, Marilyn Manson-Antichrist Superstar, Metallica-Load, Motörhead-Overnight Sensation, Overkill-The Killing Kind, Pantera-The Great Southern Trendkill, Sepultura-Roots albumok. Az Alice in Chains utolsó koncertjét adta Layne Staleyvel, Slash elhagyta a Guns N' Rosest, Sammy Hagar pedig a Van Halent és újra összeállt a Kiss eredeti felállása. És ...

Amikorra mindezt begépeltem, már réges-rég elkelt minden jegy a jövő évi Wackenre, ahogy az utóbbi sok-sok évben is mindig órák alatt gazdára talál az összes belépő. Bízzunk benne, az időjárás 2016-ban kegyesebb lesz a bulizni vágyókhoz, mint idén volt, mert érkezésünkkor olyan sártenger lepte el a fesztivál területét az előző napok során lehullott töméntelen mennyiségű eső nyomán, amilyet elképzelni sem lehet, és amilyenre maguk a szervezők sem tudtak felkészülni. Becsületükre válik, hogy az Internet adta lehetőségekkel élve gyorsan és hatékonyan kommunikáltak, tanácsokkal látták el a közönséget. Arra viszont kísérletet sem tettek, hogy mondjuk szalmát szórjanak le (ahogy tették azt jó pár évvel ezelőtt), a gyaloglást megkönnyítendő.

A Rockpart zárónapja is legalább olyan combosra sikeredett, mint az előző kettő, aminek eredményeként bebizonyosodott: érdemes volt idén ellátogatni Balatonszemesre.

Hogyan is telhetne egy szombat este, ha nem úgy, hogy nyolckor találkozunk a pultnál? A hosszú és forró nap után jól esik az embernek lazítani egyet, leülni elkortyolgatni egy bambit és megnézni pár koncertet. Végig melóztuk a napot, után pedig nyakunkba vettük a Dürer Kertet ahol az immáron ötödik alkalommal megrendezett Tattoo The Sun fesztiválra látogattunk el.

Rengeteg jó banda jut el idáig és ad koncertet manapság Budapesten, szóval mondhatni nem nagyon lehet panasz a szervezésekre, de az is tény, hogy az underground undergroundja helyett azért sokszor a tuti csapatok után nyúlnak a szervezők, hiszen a tuti az tuti. Nyilván az működik, ami anyagilag is jól működik és ez rendben is van így. Mindeközben időnként azért mégis bevillan valami, amiről lehet tudni, hogy ez most más lesz és ezért piszkosul lehet várni. Ez az este pedig ilyen volt. Nem csak azért, mert két olyan zenekar lépett fel közösen, akik már nem igazán, vagy csak időszakosan léteznek és ennek dacára jutottak el együtt Budapestre. Hanem még azért is, mert ha megkérdezel valakit, aki jártas a hardcore punk ezen szárnyán, hiába Judge, Champion, True Colors, Battery, Bold és még jó néhány zseniális név, mert jó esély van rá, hogy a Trial valamelyik kiadványát a tíz kedvenc lemeze között fogja emlegeti.

A RockPart második napjának felhozatala sem volt harmatos, sőt kimondottan erősre sikeredett az is. Nekem a Balaton a Riviéra, így nyilván ki kellett használni a kínálkozó lehetőséget. A zenei részt később kezdtem behajtani, a Rómeó Vérzik és Kowáék buliját skippeltem, mivel nemrég már láttam őket. Mindenesetre a távolból is érezni lehetett, hogy jó a hangulat a még mindig indokolatlan melegben.

A nagy melegben az átlag ember lehúz a vízpartra. Nekem is kijutott ebből a jólétből, de szerencsére kombinálhattam ezt a zeneszeretetemmel. A Rockpart idén is jó alternatíva erre.

Minden évben elérjük azt a szintet, hogy azt mondjuk "ez volt az utolsó fesztiválom". Ahogy lassan egyre több fesztivál adja be a kulcsot (a túlkínálat, és a silány felhozatal mellett nem is csoda) nem is lesz nehéz elérni, hogy tényleg az utolsó hazai fesztiválunkon vegyünk részt. De aztán túléljük valahogy, kijózanodunk, alszunk pár éjszakát a megszokott ágyunkban, letusolunk jó párszor és minden emlék megszépül. A hosszú unalmas percek a fesztiválon, mikor majd be sz*rsz csak bejuss a toi-toiba, mind szép, mosolyogtató emlék.

Székesfehérvár tipikusan az a város, ahova csak akkor megyek, ha a FEZEN kinyitja a kapuit. Pedig, mint gyönyörű város, de most nem a templomairól akartok hírt kapni, szóval a sztreccs gatyót felkötni, elkezdődött az idei FEZEN! Mi pedig ott vagyunk.

Néha az ember úgy is elmegy egy-egy koncertre az ország másik felén, ha nincs rá akkrede, pénze, ajánlólevele, meg kell hívnia a kollégáját, senki le se szarja, semmit nem tud a főfellépőről, és aznap dönti el, hogy nosza.

És ilyenkor az ember, ha szemfüles, belenyúl a jóba.

06.24.-e szerda ilyen "néha" volt. A zsákbamacskán mindenki zúgó füllel nyert egy olyan tripla garázspunkshowt, amit emlegethet bárki, aki szereti ezt a mocskosul alulbecsült, félreismert, tág keretek közt működő műfajt... vagy az, aki csak simán szereti a leszarom rock'n'roll hepajt. Mer' az volt rendesen.

Úgy 1 hét távlatából is kijelenthető: a The Darkness beleégett a tudatba és a tudatalattiba, a retinába és a dobhártyába, otthagyta rusnya, asszimetrikus, fogszabályzós brit harapásnyomát szívünkön, és azóta is éget minket márcos csókja.

- Na ez a mondat tökéletesen tükrözi a produkciót: a kor szinte egyedüli mókafelelős, hiteles hardrock-alakulata, kik másodvirágzásukba locsolják épp a viszkit és az izzadságot, olyat alkotott 07.17.-én a Dürer Kertben, első magyarországi fellépésükön, ami tananyagszámba megy.