Engem is meglepett, milyen felfokozott érdeklődés övezi a Foregone albumot. Miután megnyertem a lemezismertetőt, több kolléga is rámírt, hogy „na, hogy tetszik az új In Flames?” – eddig ilyen még nem történt. Azóta ők is hallották már, időközben meg is vitattuk néhányukkal. Hogy én mit gondolok róla, illetve miért ekkora a jelentősége, kiderül a lapozás után.

Amennyiben van negyedórád zenehallgatásra és bírod a Kyuss-t akkor feltétlen kattints most erre a cikkre. Az igazi sivatagi stonerrock szerelmeseinek szól ugyanis a Portoplanet bemutatkozó EP-je, ami a 1122 címet viseli. Lesz itt minden, érdemes ráhangolódni!

Mit tehetsz, ha a világhírű zenekarod éppen parkolópályára kerül? Elmehetsz golfozni, lóghatsz egy csomó rocksztárral, vagy éppenséggel írhatsz egy szóló lemezt. Miért is ne tennéd? Időd van, ötleteid vannak, amik eltérnek az Alice In Chains vonalától, szóval hajrá! És mit ad Isten? Megszületik 1998-ban a Boggy Depot, Jerry Cantrell első szóló anyaga, amit még ma is imádunk!

Valamiért mindig ráakadok egy-egy olyan zenekarra, akikre aztán totál rá tudok kattanni. Az In Der Welt egy viszonylag friss francia zenekar, akik olyan post-metalt, hardcore punkkal vegyített mixet nyomnak le a torkomon, ami után csak azt tudom mondani, hogy kérhetek még? 

Két évtizede, a Nightwish, a Stratovarius, a Children Of Bodom, a HIM és társaik (Sentenced, Amorphis, stb.) áttörését követően az összes általuk képviselt alirányzatban szinte havi rendszerességgel érkeztek az újabbnál újabb finn zenekarok lemezei. A tömegtermelés jó ideje alábbhagyott, de valószínűsítem, hogy európai viszonylatban a finneknél még manapság is a legmagasabbak között lehet az egy főre jutó metal zenekarok száma.

Mindent el lehet mondani a hazai rock/metal zenei színtérről, de azt, hogy ne lennének elég kreatívak azt nem. Mindig megtalálják a különböző zenekarok a módját, hogy beszéljünk róluk. Így alakult ez most is, hiszen a Teeth Marks nevű ismert hazai zenészeket magába foglaló formáció megjelentette bemutatkozó anyagát. A Humans Are The Virus-t már nagyon vártuk és égetett minket a kíváncsiság, hogy mit is kapunk. De mit is kaptunk?

A szerkesztőségben igyekszünk minél több új és izgalmas zenét megmutatni nektek, amikre érdemes odafigyelni, mert ki tudja mi lesz ezekkel a bandákkal pár év múlva. Vagy hatalmas sikereket fognak elérni és eljutnak a csúcsra, vagy sajnos időközben elbuknak (láttunk erre is több példát). A mostani zenekart egy promo e-mailben kaptam meg és egyből tudtam, hogy fog belőle cikk születni. 

Az utóbbi másfél évben közel olyan vitalitással működött/működik a hazai black metal mozgalom, mint a 2010-es évek elején. A Frost, az Ahriman és a Blizzard lemezekkel jelentkezett, illetve a fiatalabbak közül meg kell említeni a Witcher/Vrag, a Denevér és a Stoneblood legfrissebb korongjait. A tavalyi év végén ehhez a sorhoz csatlakozott a pécsi Gylliath is.

A hivatalosan a március idusát megelőző napokban megjelenő Anesidora már a nyolcadik lemeze lesz a hányatott sorsú svédeknek. Az epikus doom metalban utazó négyes Forlorn néven a komplett '90-es éveket demós zenekarként vegetálta végig, a dolgaik csak 2005-től, immár Isole-ként kezdtek beindulni. Beindulás alatt persze csak annyi értendő, hogy az európai undergroundban elkezdett terjedni a nevük.

Azért szeretek albumsimogatókon dolgozni, mert olyan dolgokra is rá bukkanok, amiket nem is sejtettem. Van amikor egy egész korlenyomat születik, máskor viszont csak az érzések amik hajtanak egy-egy ilyen cikknél. A másik fő indok pedig egyértelműen a nosztalgia. Amikor egy ilyen anyag van készülőben, akaratlanul is előjönnek a régi életszakaszok. Ezeken vagy kellemesen merengek, vagy pedig felkavarnak. Na, de mit okoz vajon a Divinity Of Purpose?

Imádok zenei könyveket olvasni, stílustól függetlenül. A zene a szenvedélyem, ezt sosem tagadtam – ahogy azt sem, milyen jó lenne ezzel „nagyban” foglalkozni, de ez most más kérdés. A zenei könyvek nagy része értelemszerűen életrajzi, vagy zenekartörténeti mű, mely közelebb engedi a rajongókat imádatuk tárgyához, a rock, vagy éppen az adott műfaj isteneihez. Hazai terepen kicsit szellősebb a felhozatal, hiszen nálunk nincsenek akkora léptékű csapatok és előadók, aránylag kevés hazai kötet látott még napvilágot, de talán pont ezért van meg a maga romantikája a dolognak. Ebbe a sorba áll be a tavaly elhunyt Kőváry Péter életrajzi interjúkötete.

Hazai zenekarokról írni mindig kihívást jelent. Vajon ki veszi rossz néven a kritikát és ki látja meg benne azt, hogy nem szólhat mindenkihez a saját szerzeményed? Amikor megtudtam, hogy a Red Swamp aranytorka új zenekarban van benne, egyből kíváncsi lettem, Greg új szerepére. A The Curious Kindról még tuti fogunk beszélni! Most meg már itt is van a bemutatkozó EP-jük Here In The Deadlights címmel.

Ha valaki nedvedző seb néven üzemeltet zenekart, az vagy nem dédelget komolyabb popzenei karrierről szőtt álmokat, vagy csak simán pocsék a marketingje. 

Végre megjelent a Black Star Riders ötödik lemeze, a jópofa borítóba csomagolt Wrong Side of Paradise. Ricky Warwick énekes (és most már egy kicsit gitáros is) körül ismét személyi változások zajlottak, ráadásul kiadót is váltottak. Vajon kell-e izgulnunk a lemezanyag miatt?

Ha annyit mondok, hogy a Crowne egy fiatal svéd hard rock csapat, immár két nagylemezzel, az csak a sztori egyik fele. A másik pedig, hogy a Crowne egy kipróbált zenészekből álló supergroup, akik nagyon odatették magukat az új anyagukon.

Imádom, amikor a különböző kiadók küldik nekünk a promo anyagokat és találok valami olyat, ami abban a pillanatban nagyon elkap. Így volt ez a francia Witchthroat Serpent anyagával is, akik nem félnek a múltba révedni. A Trove Of Oddities At The Devil's Driveway a stoner/doom metal szerelmeseinek egyik alapvetése is lehet a jövőben.

Bár a death metal nem a kedvenc műfajom, van egy banda, amit ennek ellenére nagyon szeretek: az Obituary. A floridai death metal zászlóvivője januárban hozta ki új stúdióalbumát Dying Of Everything címmel, ami a death metal legendák 11. kiadványa. A 2009-es Darkest Day után sokan készek voltak leírni a tampai death metal úttörőit, de egy sikeres kickstarter kampányt követően visszatértek, hogy elkészítsék az Inked In Bloodot, ami a legjobb munkájuk lett a '90-es évek óta, megtartva a klasszikus hangzásukat, de felfrissítve azt és ez az Obituary új feltámadását jelentette.

Emlékszem, a középiskolában három nagy csoport volt, illetve lehet, hogy a korosztályomban volt három nagy csoport. Volt aki a System Of A Downért rajongott, mások a Limp Bizkitet istenítették megint mások pedig a Linkin Parkért voltak oda. Én mindig is Wes Borland mellett raktam le a voksomat, de tudtam azt is, hogy a Linkin Park különleges! Idén húsz éves a zenekar második albuma, beszélgessünk róla.

Alig egy évvel a Here Be Monsters után már itt is van a TEN új lemeze - a tizenhatodik. A halálfejes borító ne ijesszen el senkit, a közel egyórás játékidőben dallamos hard rock - soft rock vár minket, a nemesebbik brit fajtából.

A legismertebb lemezekről a legnehezebb írni. Egyrészt hiábavaló dolog lenne bekezdéseken keresztül taglalni az erényeiket, hiszen mindenki tisztában van ezekkel, aki ezeket a sorokat olvassa. Másrészt felesleges számadatokkal, statisztikákkal dobálózni, mivel ezek néhány kattintás után különféle hitelesített forrásokból is kiolvashatók. Harmadrészt pedig – a címben szereplő zenekarnál maradva – épp a Guns N’ Roses az egyik olyan rockbanda, melynek története magyar nyelven is részletekbe menően dokumentált.