Az idén nagykorúvá érett Cage The Elephant májusban jelentkezett a hatodik nagylemezével. Ez az infó itt, Európa közepén kevesek számára lehet releváns. A hatos elsődleges terepe ugyanis az Atlanti-óceán túlsó partja, illetve önkéntesen választott új hazájuk, Anglia. A szigetországból szemmel láthatóan nem is nagyon vágynak az öreg kontinensre.

A patinás amerikai hard rock banda hét év után jelentkezett új nagylemezzel, és a hírek szerint ezzel búcsúznak el a közönségtől.

Szeptember 1-én megjelenik a Casketgarden, Rém, Boru és Mutilation Case tagok által alkotott In Viscero nagylemeze, az Italia Violenta. A svéd death metal stílusban, olasz nyelven, itáliai horrorfilmeket alapul vevő album egy igazi, frankó death metal zúzás, de hogy mire is kell majd számítani? Videós lemezajánló jön!

Az első ránézésre talán nem túl sokatmondó név a legerősebb szélviharok numerikus megjelölését jelenti – és metal viszonylatban hosszú évekre visszamenőleg a legerősebb összeállítású formációt takarja!

Álmod kedd reggel, amit a német metal zene ment meg. Nem hittem volna, hogy ilyenre is lehet kelni, de igen. Ráadásul nem is egy akármilyen EP-t ismerünk meg a Shallow But Dark Waters személyében. Nem vagy közelebb a megfejtéshez? Nem csodálom, de folytassuk együtt a kutatást.

A tavalyi Phantom Vibrations a potsdami Kaskadeur második nagylemeze volt. Itt kellene következnie egy rövid, de lehetőleg kategorikus stílus megjelölésnek. Ez most elmarad, mivel csak egy hosszabb felsorolással, körülírással lehet érzékeltetni azt, hogy nagyjából miről is van szó. Rocknak ugyan rock, sőt talán valamennyire metal is, de inkább heavy rock, mintsem heavy metal.

Eszméletlen, hogy az elmúlt években mennyi klasszikus album ünnepli a jubileumát. Ezek közé idén a Machine Head is csatlakozik, ugyanis idén harminc éves a Burn My Eyes, de erről majd máskor. Most maradjunk a zenekar egyik legvitatottabb lemezénél a The Burning Rednél, ugyanis ez a lemez is negyedszázados lett.

Jóllehet, hogy csak egy fél évtizedes időszakról van szó, Steven Patrick Morrissey mégis a többség szemében örökre a The Smiths énekese marad. A brit alternatív rock egyik emblematikus, az olyan később érkezettek, mint Liam Gallagher vagy John Squire szerint is kiemelkedő hatású zenekara 1982 és 1987 között négy nagylemezt rögzített. Az egykori frontember amúgy, ha jók a számításaim, szólóban már tizennégy plusz egy albumnál jár.

A power metal svéd kereszteslovagjai (csak hogy állandó jelzőnket alkalmazzuk) idén nyáron már a tizenharmadik nagylemezükkel jelentkeznek. Az Avenge the Fallen ismét az eredeti kiadójuk, a Nuclear Blast zászlaja alatt lát napvilágot, akikkel közösen igencsak jó munkát végeztek a várakozások felsrófolásában.

Ez a Rotor nem az a Rotor. Tehát most nem a miskolci heavy metalosokról lesz – pár – szó, hanem a kizárólag névrokon német zenekarról. A játék neve stoner rock. Annak is egy kockázatosabb verziója, mely jelleg abból adódik, hogy ez a Rotor énekmentes szerzeményekben gondolkodik.

Megjelent az új Jack White album és most majdnem White Stripes-t írtam, igaz úgy sem állnánk távol a valóságtól, de erről majd később. Egyébként a “megjelent” ebben az esetben talán nem a legmegfelelőbb kifejezés, a “lelepleződött” inkább állja meg a helyét, hiszen elég rendhagyóra sikeredett a marketing kampány.

A nyár közepe a fesztiválokról szól, a releváns friss megjelenések szempontjából pedig épp olyan holtszezon, mint amilyen az év első két hónapja szokott lenni. Tökéletes időszak tehát arra, hogy az ember pótolja az esetleges mulasztásait, lemaradásait, melyek a határtalan merítési lehetőségből és a korlátozott befogadóképességből fakadnak. A Grymheart lemeze közel egy éve jelent meg, de hogy a fenti magyarázkodáson túl adjak némi aktualitást is ennek az ajánlónak, a korong LP változata néhány hete futott be.

A kétszeres Grammy-díjas, a sokszor hivatkozott Minden idők ötszáz legjobb albuma listán szereplő, továbbá a Billboard kétszázasának csúcsát több lemezével is megjárt Vampire Weekend neve itthon ritkán kerül szóba. Az Ezra Koening zenekarvezető által a 2000-es évek közepén a Columbia Egyetemen összehozott együttes terepe, célközönsége bizony nem Közép-Európa.

A melodikus thrash/death metal a megjelenések száma tekintetében a legjobb éveit épp két évtizede élte. Azóta sokan lemorzsolódtak, stílust váltottak, vagyis néhány lemez után eltűntek a zavarosban. Manapság meg már szinte különlegességnek számít, ha a követhetetlen promo-dózis keretében egy-egy ilyen lemezre bukkanunk, netán olyan anyag akad fenn a szűrőnkön, amihez többször is visszatérhetünk.

A ’90-es évek elején, egészen pontosan 1991-ben egy ország rockerei vésték eszükbe a Pécsről indult fiatalember nevét, aki új életet lehelt az egyik vezető hazai heavy metal csapatba, pontosabban  - ahogy az előző lemez kapcsán magam is fogalmaztam - csatlakozásával új erőt adott a Pokolgép zenekarnak. Rudán Joe nevét az ötödik Pokolgép album megjelenése előtt csak helyi szinten jegyezték, de az Adj új erőt lemezen produkált teljesítménye alapján népszerűség tekintetében nem egy fokot, hanem egy teljes létrányit lépett felfelé.

Késői érkezőként csodálkoztam rá az ausztrál Caligula’s Horse-ra… bár a rácsodálkozás némiképp túlzó kifejezés. A Brisbane-i négyessel ugyanis első ízben a január végén megjelent hatodik nagylemezük apropóján ütköztünk.

A fekete lelkületű doom metalra felesküdött francia formáció a nyár elején jelentkezett a Mara című koronggal. Az említett felvétel a duó harmadik nagylemeze. A zene pedig a hagyományos értelemben vett doom metal, a mocskos sludge, a drone-os gerjedések és tematikai szempontból a black metal képzeletbeli metszéspontja köré húzott, igen kis sugarú körön belülre lőhető be. Akadnak rövid kitekintések is, némi akusztikus gitár (elsősorban a Frost című átkötőben), vonós hangszínek, tiszta női vokálok vagy a bevezetőben hallható gyermekhangok formájában, de ezek csak a felépítmények. A nyugalom szigeteinek még véletlenül sem nevezném ezeket az epizódokat. 

Lesz olyan, hogy elfogynak valaha a stoner-doom zenekarok? Kötve hiszem, hiszen annyi inspirációs forrás van ebben a stílusban…. De nem is baj, hiszen számunkra nagy öröm az olyan zenekarokat felfedezni, mint a Hekate, még akkor is, ha nem váltják meg éppen a világot.

Végre találtunk valami különlegeset is a brazil esőerdők mellől. Nem is akármit, a Solipso -Menos Que Nada anyagát, ami olyan, mintha az Eyehategod megrágta volna őket és elétek köpte volna egy koncerten. Mit is mondjunk?

Az amerikai Warlord még a 80-as évek elején alakult, és hagyományos, dallamos (power) metalban utaznak. Bő négy évtizedes pályájuk csaknem kétharmadát hibernációban töltötték, most azonban visszatértek egy különleges albummal.