A grunge hősei mostanra vagy meghaltak vagy megszelidültek, de szerencsére itt van még nekünk a Mudhoney, akiket legjobb formájukban konzervált a változékony seattle-i időjárás.

A nyelvtörővel felérő névhez és az olvashatatlan zenekari logóhoz nehezen kibogozható zene dukál. Az amerikai Sanguisugabogg abban a muzsikában utazik, amit harminc éve mindenféle körmönfont jelző nélkül simán death metalnak neveztünk volna, manapság meg képesek vagyunk azon gondolkodni, hogy milyen egyéb előtaggal illessük ezt a fajta zenét.

Úgy néz ki, hogy az idei év nekem egyértelműen Olaszország körül fog forogni. Nem is tudom, hogy hányadik zenekar a Space Paranoids, akikre idén akadtam rá és a pizza hazájából származnak. Kezdem azt érezni, hogy el kellene idén utazni a nagy csizmába és körbe nézni az underground klubokban. Amíg várat magára az utazás, addig meg ismerkedjünk tovább a helyi zenekarokkal.

A februárban megjelent új Stones koncertlemez alapján sorra merültek fel a kérdéseim. Miért épp most? Miért pont ez a koncert? Hová tűnt a borítóról a Rolling előtag, a "The" névelőről nem is beszélve? Természetesen nincs egzakt válasz az összes kérdésre, de a Grrr Live! megjelenése után bedobott hír, miszerint új nagylemez érkezése várható, némi magyarázatot adhat arra, hogy mégis miért épp most volt szükség egy újabb koncertanyag piacra gördítésére.

A mai rock-falatkánk több szempontból is igazi különlegesség. A brit-amerikai Tanith második albuma rendhagyó zenét rejt, különleges a hangzása, és a zenekar felállása sem mindennapi. Érdekes részletek a Tovább gomb után!

Ha bírod a Matt Pike féle zenéket, akkor ez is be fog neked jönni. Sleep és Belzebong rajongóknak egyszerűen kötelező darab a Mordor Truckers Nowhere című EP-je. Hogy miért is? Az is mindjárt kiderül.

A hazai death metal mezőnyben olyannyira kivételes, hogy egy zenekar legalább négy nagylemez megjelentetéséig jusson, hogy a folyamatosan aktív formációk közül ezt mindössze két csapat mondhatja el magáról. A zalai Age Of Agony – ők már az ötödiken is rég túl vannak - és a Cannibal Corpse: Butchered At Birth lemezének második tétele nyomán nevet választott székesfehérvári Gutted.

Szeretem a hazai zenekarokat. Időközönként tök kellemesen meg tudnak lepni. A Dirty Dawn is ezt tette pár éve a Wasted Years anyagával, így kikerültek a buli punk kategóriából és tényleg odafigyelek rájuk. Kacsa által támogatott termékismertetőnk következik! 

Azt gondolom, hogy a Therapy? különösebb bemutatást nem igényel a blog olvasóinak. Az Andy Cairns vezette észak-ír banda már olyan régóta nyomja a punk & rock-ot, hogy egyszerűen megkerülhetetlenek. Valószínű nem vagyok egyedül azzal a fílinggel a 90-es évekből, amikor még a Music Television frankón tolta ránk a külföldi zeneipar nagyüzemi remekeit... Becsületükre legyen mondva, azért rendesen helyet adtak a feltörekvő grunge, rock, post-punk vagy metal csapatoknak is, akik zenéjükkel nem feltétlenül a slágerlisták élére hajtottak. Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból és máris benyomtam a zenetévét, hátha elcsípem az aktuális favoritomat. Az 1994-es Troublegum, a Screamager-rel nagyon betalált és lett kedvence sok kiábrándult, MTV-n szocializálódott fiatalnak, többek között nekem is. Bár az album meg is hozta a népszerűséget, a Therapy? szerintem sosem akart igazán a fő sodráshoz tartozni. 

Bemutatkozó EP-kről, főként ha külföldi előadóról van szó, ritkán ejtünk szót. Ráadásul a promóciós ügynökségek hálózataiba be nem kerülő kiadványok híre többnyire el sem jut hozzánk. A jelenkor amerikai heavy metaljának útvesztőiben rendszeresen botorkálva azonban komoly esély kínálkozik arra, hogy az ember időnként beleütközik valami olyan újkeletű formációba, ami hozzá hasonlóan pár tucatnyi további magyar fanatikusnak is kellemes perceket szerezhet.

Az Archon Angel arca és legismertebb tagja Zak Stevens, akit a legtöbben a Savatage énekeseként ismerhetnek. A nemrég megjelent, római kettessel jelölt albumon ezt a korszakot igyekeztek megidézni.

A grunge zenekarok legalább annyira közel állnak a szívemhez, mint a stoner bandák. Nem is tudom, hogy utoljára mikor találkoztam olyan zenekarral, aki a két műfajt úgy tudta vegyíteni, hogy az izgalmas legyen a számomra. 2022-ben Olaszországban történt valami, mert az Undertone már a harmadik vagy talán a negyedik... olyan zenekar, akire felkaptam a fejemet. Igaz, hogy tavaly év végén jelent meg ez az EP, de reflektálnunk kell rá.

Koax kolléga néhány napja interjúzott egy vérbeli olasz zenekarral, azaz egy olyan formációval, amely anyanyelvét használva választott magának nevet. Az említett L’Ira Del Baccano kapcsán jutott eszembe egy ősrégi csapat, a Banco Del Mutuo Soccorso neve, a római veteránok ugyanis szintén a közelmúltban jelentkeztek friss nagylemezzel. Olyannyira veterán formációról van szó, hogy a 2014-ben elhunyt, Francesco Di Giacomo nevéhez köthető progresszív rock zenekar a ’60-as évek legvégén alakult.

Mostanában valahogy nagyon a két véglet között mozgok. Vagy a teljesen elvadult, ordibálós zajra van szükségem, vagy pedig arra, hogy valami simogassa a hallójárataimat, az idegeimet. Emiatt is keresem folyamatosan a zenéket, hiszen rengeteg új előadó, album van, amik segédkezhetnek a kellemes időtöltésben. Így történt, hogy az álmos péntek délután feltűnt a színen a Hashishian zenekar bemutatkozó albuma, ami igaz, hogy tavalyi megjelenés, de nem hagyhatjuk szó nélkül!

A 2022-es újrakiadás sorozat okán tavaly májusban már megemlékeztem a svédek 2006-os keltezésű, Hrimthursum című korongjáról, októberben pedig a debütáló The Nocturnal Silence-ről ejtettem pár szót. A sorozat azóta folytatódott, melynek keretében a Century Media lépésről lépésre szolgáltat igazságot a manapság már csak némi utánjárással, kéz alól beszerezhető Necrophobic lemezeknek.

Amerika méretéből adódóan is sok lehetőséget rejt. Így előbb utóbb a nagy számok törvénye alapján belebotlunk egy-egy zenekarba, akik szimpatikusak lesznek a számunkra, vagy olyat alkotnak, amit mindenképpen meg kell említeni. A Numerical Control Society is ebbe a kategóriába tartozik, akik most hozták ki legújabb Moonshot elnevezésű EP-jüket

Oda vagyok az instrumentális zenékért, mert egy sokkal nehezebb terep. Nagyon jól meg kell találni az arányokat, hogy mi az, ami még izgalmas és mi lesz az, ami már túl sok. Ennek a rajongásomnak köszönhetően, mindig örömmel vetem bele magam az ilyen zenekarok munkásságába. Nagy reményekkel vágtam neki a Najing bemutatkozó anyagának is.

Hosszú kényszerszünet után végre napvilágot látott a New York-i thrash legendák új albuma, ami már a huszadik. A Scorched egy ereje teljében levő zenekart mutat, a fáradás legkisebb jele nélkül.

Megszámolni is nehéz, hogy egy hét alatt mennyi új zenekarral találkozom, mennyi dalt hallgatok meg, közben pedig folyamatosan pörögnek a kedvencek is. De megéri ezzel foglalkozni, mert ki tenné ezt meg helyettem? Ha meg nem csinálom, akkor lemaradok egy csomó remek zenekarról. Most például a Duskwoodról maradtam volna le.

A horror tematika nem csak a death metalnak áll jól, alapvetően bármilyen műfajba beköthető, de tegyük a (kitépett) szívünkre a kezünket: legjobban mégiscsak a fém-zenéhez passzol a vérben forgó láncfűrész.