A csütörtöki Archspire & Co. agyvasaló után egy újabb igazán súlyos estén volt jelenésem, igaz némileg máshogy volt súlyos ez az esemény, mondhatni változatosabban. Míg a „kispénteken” a tempó és a technika vitte a fő vonalat, itt a diverz súly volt a főszerepben és… Bocsánat, még mindig próbálok felocsúdni belőle. Ilyen nincs, vagy csak nagyon ritkán… De tényleg…! (fotók: Lányi Kristóf)

Ahol felnőttem, közel volt a fatelep, így rendszeresen láttam a nagy Ural teherautót, ahogy hozza be a méretes rönköket a hatalmas kerítéssel elzárt, számomra veszélyesnek ható, titokzatos helyre. De mi köze a teherautónak ehhez a csütörtök esti bulihoz? Hogy mind a kettő egy igen súlyos (és) faszállító valami volt!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az Epica tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját és az Apocalyptica sem unatkozott 2022-ben: a finnek egy különleges EP-t adtak ki, amiben saját stílusukban dolgoznak fel igazi klasszikusokat. Közös dallal felvezetve co-headliner turnén érkezett Budapestre az Epica és az Apocalyptica turnéja, azaz mindkét zenekar teljes hosszúságú műsort adott tegnap este a Barba Negrában, igazi jó hangulatban. Réti Zsolt fotós kollégánk jóvoltából van sok fotónk a koncertekről. Aki még többre kíváncsi az kattintson IDE és IDE.

1988. Afganisztán és a Szovjetunió képviselői aláírták genfi megállapodást (az afganisztáni háború lezárását). Kádár Jánost leváltották. Gorbacsov és Reagan Moszkvában találkoztak. Erdélyben tüntetés volt Életbe lépett a tűzszünet Irak és Irán között. Észtország parlamentje az országot szuverén állammá nyilvánította, ezzel elkezdődött a Szovjetunió felbomlása. A skóciai Lockerbie felett pokolgép robbant a Pan Am 103-as járatán. A mozikban olyan sikerfilmeket mutattak be mint az Esőember (4 Oscar), Roger nyúl a pácban, Amerikába jöttem, Krokodil Dundee 2, A nagy kékség (Luc Besson még tudott filmet rendezni), Éjszakai rohanás, Akira és a Drágán add az életed!, amivel Bruce Willis akciósztárrá vált. 1988 jó éve volt a metalnak is ....

A Beast In Black különleges helyet foglal el a hazai rajongók szívében, hiszen a négyhúros poszton egy hazánkfia, Molnár Máté teljesít szolgálatot. Mi több, ő a zenekar egyik alapítója. A komoly nézőszám és a pozitív fogadtatás borítékolható volt, a sikerért azonban nekik is meg kellett dolgozni.

Tudom szeretni a grindcore-t, de ha nem tudnám, a Wormrotot még akkor is tudnám. A 2022-ben megjelent Hiss című lemezük ötletes, szerteágazó, színes; úgy vélem, az év egyik legizgalmasabb kiadványa. Nem csupán a grindcore jellemzőit használják változatosan, hanem keverik a noise, punk, black, death és még számtalan stílus elemeit is. Kifejezetten kedvemre valók az alkotásaik; bátran mondom, hogy aki elzárkózik az irányzattól, az is nyugalommal tegyen egy próbát a diszkográfiával. Ebből indulva kiváló bulinak néztünk elébe azon a szerda estén a Robotban.

Nekem még mindig kicsit új a Barba Negra kék és vörös kócerája a Csepel-szigeten, több okból is. Egyrészt könnyed az odajutás autóval is, szinte eseménytelen, még szombat este is komótosan félholt tud lenni a csepeli főút, ugyanakkor fossá rohadt szervíz út, ahol végülis parkolni kéne majd' szétk**ja a szekeret, azonnali ébresztőt fúj: "Itt vagyunk ám!" Ugyanakkor itt elég a tér a zajnak és hangerőnek - házmester legyen a talpán, aki itt akarja koptatni a feljelentős ceruzáját, másrészről viszont rideg ez a sátor megoldás, habár iszonyat hatékony. Így napi szinten pöröghet már a buli, szinte nem szab határ semmi. Csak rideg és kissé még lelketlen nekem. Belül van a lényeg, én tudom, ott jön majd az élmény, csak hát...amikor a mókuskerék hajtása, a napi teendők vég nélküli egymásutánisága csak pillanatokra engedi át a gyeplőt a hobbinak, könnyen előfordul, hogy az élmény jön könnyen. Így voltam ezzel február utolsó szombatján is, amikor a hűvös szélben a fehér sátor felé vitte a lábam a testem, de a lelkem valahol máshol repült. Hiába verette az estén a kettes pozíciójából az egyik kedvenc bandám a bulit, még a Soilwork is kevésnek tűnt aznap este, pedig de atom setlistet hoztak...!

A korszakos finn gothic rock zenekar, azaz a HIM alapítója, Ville Valo VV néven európai turnéra indult, melynek apropóját új szólólemeze adta.

Igen erős koncertet adott a dupla headlinerként Budapestre visszatérő Haken és Between The Buried And Me duó. A két prog-álomcsapatnak a New York-i Cryptodira melegített be, így, ezzel a csomaggal pedig szépen, gondosan be is csomagolhattuk az év első két hónapját a múltnak nevezett dobozba. Hogy rohan az idő, basszus!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A brit popot, glam rockot és art punkot vegyítő Palaye Royale dalait eddigi karrierjük során több, mint félmilliárdszor streamelték. A Los Angeles-i testvérek első turnéik során kis pinceklubokban léptek fel és autójukban aludtak – innen jutottak el rohamosan növekvő és borzasztóan elszánt rajongótáboruknak köszönhetően néhány év alatt a világ minden tájára. Pénteken este a Barba Negrát rakták tele, Lányi Kristóf kollégánk pedig fotókon jól meg is örökítette a koncert néhány pillanatát. Aki még több fotóra kíváncsi az kattintson IDE.

Ez erős este volt! Aki nem a Napalm Death koncerten romantikázott, hanem némi könnyedebb súlyra vágyott a Szerelmesek Világnapja alkalmából, az biztos a Barba Negrába látogatott, ahol egy négyes aduász pakk hozta el a legjobbjait, az elejétől a végéig forrásponton tartva a közönséget.

Az agglomerációból autózom a főváros irányába, a sztereóból épp a Black Keys szól, - jó kis blues-rock ugyebár, koncertek elé való hangulatcsináló -  és ekkor belém hasít egy gondolat: biztos, hogy jó lesz nekem vasárnap estére két és fél órán keresztül azt hallgatni, ahogy egy vastagnyakú amerikai pali üvöltve szövegel?

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Dropkick Murphys szinte már haza jár hozzánk. A Ken Casey vezette csapat bulijain hangerő felcsavarva, fejeket fel, széles mosoly.  A célt nem tévesztve szem elől, a Dropkick Murphys ugyanazzal a szellemiséggel halad előre, amely idáig juttatta őket. Tegnap új lemezük turnéja a Barba Negra Rsd Stage-re ért, ahol a punk rock legenda Pennywise is játszott előttük. A fenti galériában Réti Zsolt és Németh Dominik - Dominikusz Photography képeit sasolhatjátok meg a koncertekről. A Dropkick Murphys koncertjéről további képeket ITT találtok.

Avant-garde metal, black metal, afro djent, soul, delta blues, folk, gospel, jazz, spiritual, work song (munkadal), lo-fi, industrial, post-rock…Sorolom magamban a zenei irányzatokat, melyeket a svájci-amerikai Manuel Gagneux felhalmoz, hogy a Zeal & Ardor felépüljön belőle. Milyen egy kántálós, vérhányós, templomégetős, kórusos koncert? Látnom kellett! 

Az elmúlt év viszontagságos újratervezési időszaka után a kalóztanya véglegesen áttelepült a budai oldalról, és a csepeli szigetcsúcsban ért révbe. A programkínálatra tavaly ősztől kezdve sem lehetett panasz, februártól már a kisterem is itt dübörög, és bár az infrastruktúra még nem érte utol magát teljesen, 2023 folyamán biztosan ki fog kupálódni a hely. Picit tartsunk még ki!

Ahhoz képest, hogy már bő másfél évtizede tart a Katatonia mániám, a 2010-es, szép emlékként élő düreres buli óta most sikerült először elcsípnem őket. A 2017-es Rockmaratont kénytelen voltam kihagyni, így félig-meddig helytálló volt a kijelentés, amit asszonykámnak tettem: „Ez most olyan lesz, mintha tizenhárom év után látnád újra a szerelmedet”. De hogy milyen volt az Akváriumba szervezett randi?

E sorok még a buli előtt íródnak…
Családom külhoni érdekeltségei okán nálunk most értek véget az ünnepek. Évzárónak, utószilveszternek jobbat ki sem lehet találni, mint egy Alestorm/Gloryhammer koncertet, ahol a Rumahoy az egyik előzenekar. (Az imént a Wind Rose-zal is kísérleteztem. Így youtube-ról nem túlságosan bejövős, remélem, élőben nagyobbat üt majd.) Ez így mindenképpen jobb szórakozás, mint december 31.-én a Vörösmartyn kényszeredetten trombitálni. De ha valaki nem ismeri a résztvevőket, annak csak annyit, hogy ezen zenekarok koncertjeire nem azért indul az ember, hogy az élet értelmét célzó kérdéseire választ kapjon.

Idén már másodszor látogatott el hozzánk a Nightwish. Először a Fezenen léptek fel július végén, majd végre-valahára a két éve tili-tolizott Aréna bulit is letudták az egyre inkább internacionálissá váló, alapból finn csapat. Így, hogy 2022-ben már másodjára, összesen negyedjére volt szerencsém elcsípni Tuomas Holopainenéket, volt viszonyítási alapom, mégis milyen lett a koncert, de erről kicsit később. (Fotók: Lányi Kristóf)

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy jobb pillanataiban hószállingózással tarkított, de alapvetően szürke-borús-taknyos hétfői munkanap után, a ráhangolódásra időt sem hagyva, kipörgő kerekekkel induljon az ember metalkoncertre, ám ezúttal tényleg volt miért igyekezni tekintve, hogy az idei nemzeközi koncertsorozatának zárásaként egy bőséges audiovizuális lakomát kínált nekünk a H-Music Hungary csapata. Erre az estére már a két headlinert felvezető illusztris vendég miatt is megérte belépőt váltani sőt…de erről majd később.

Amennyire Svájcnak – legalábbis az ország általam eddig megismert tájegységeinek – a koncertéletét sikerült feltérképeznem, úgy veszem észre, hogy nem feltétlenül a népesebb városokban történnek a legfontosabb események. A kisebb településeknek többnyire megvan a saját kis rock klubja, ahol a törzsközönséget a helyi közösség teszi ki, és ahol rendszeresen fordulnak meg neves előadók. Ebbe a közegbe csöppent a távoli Indiából a Girish And The Chronicles, amelynek idén jelent meg a második albuma. Egzotikum és nívós muzsika ide vagy oda, a Hail to the Heroes is simán maradhatott volna a Frontiers Records sokadik kiadványa a sorban, ha nem támogatják meg koncertekkel. Ám a szakma egyik svájci prominense megérezte magában a vállalkozó szellemet, és átreptette Girishéket az alpesi országba, ahol fellépést intézett a srácoknak az UrRock fesztiválon, és lekötött nekik három klubbulit is.