Egyszer egy ismerős azt mondta, hogy “Én már minden zenekart láttam, amire kíváncsi vagyok”. Huszonéves fejjel, sok száz koncerttel a hátam mögött azt mondtam, hogy van benne ráció. Volt egy pont is az életemben, amikor ezt éreztem, aztán kinyílt jobban a YouTube, szembe jöttek az iszonyat izgalmas zenekarok, és rájöttem… Ennyi koncerttel a hátam mögött… A felét se láttam annak, amit láthatnék, és látnom kellene. DE! Mivel az ország észak-keleti blokkjában lakom, közel van Kassa, így most egy lépéssel közelebb kerültem a célomhoz, hála a Year of The Cobrának.

Rákattantam a golf játékokra. Réges-régen a Tiger Woods szériával nyomtuk a vérre menő csatákat, aztán elvesztettem az érdeklődésem a zsáner iránt, míg nem szembejött a Tigerről szóló dokufilm, ami ismét lángra gyújtotta a bennem rejlő kanapé golfert. A PGA Tour-ra hamar ráuntam, az Eeverybody's Golf viszont berántott rendesen. Imádni való játék. Inkább az árkád vonal érvényesül, de azért van benne akkora kihívás, mint a sportág hivatalos szériájában.

Nem emlékszem, melyik volt az első alkalom, csak azt tudom, hogy jó volt. A Russian Circles nyomokban olyan, mint amilyen a heroin is lehet. Kipróbálod, nagyot üt, aztán ezt az élményt kutatod, de nem lesz mégegyszer akkora durranás. Pár éve Hollandiában a Sleep koncert másnapján, lementünk a Sumac miatt egy klubba, a R.S. előzenekara volt. Ha Aaron Turner után kell néznem bárkit is, az már halott ügy, de mégis nagyot mentek Sullivanék vagy csak jó drogokat vettem be, ez máig nem tisztázott. Tavaly az Akváriumos koncertet a feléig bírtam, feladtam. Úgy tűnt, már sosem érzem azt, mint első alkalommal, de erre aztán betyár módon rácáfolt a Chicagói trió.

Valamiért nagyon nem akartam elmenni erre a koncertre. Nem tudom, valamiért már nem hajt úgy a Soulfly, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, aztán valahogy mégis úgy hozta a sors, hogy kocsiba be és irány az A38, ahol újra megmutatta magát Max Cavalera kedvenc gyermeke. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az Architects az egyik legismertebb brit metalcore csapat, akik minden egyes albumukkal képesek meglepni rajongóikat. Csakúgy, mint legutóbbi The Classic Symptoms Of A Broken Spirit című lemezükkel is tették, amellyel olyan fontos témákat dolgoztak fel, mint a mentális egészség és a démonaikkal való küzdelem. A csapat tegnap a Budapest Parkban koncertezett, előttük pedig az utóbbi időszak egyik nagy durranás a Sleep Token lépett fel, akik az igen bika Take Me Back To Eden című lemezükkel turnéznak éppen. Réti Zsolt fotós kollégánk természetesen ott volt az eseményen, az ő képeiből válogattunk. További képek ITT és ITT.

Februárban már jött a füles, hogy 2018(!) után végre újra Magyarországon köszönthetjük a Brujeriát. Teltek a hetek-hónapok, már kezdtem elfelejteni a dolgot, de aztán a LiveNation bedobta, hogy akkor július közepén a Dürer Kertbe érkezik a mexikói hadjárat. Hát jó, legyen! Mi bajunk lehet?! Nyilván semmi, maximum egy-egy machete megy el a fejed mellett, ha közel állsz a színpadhoz…..

Van az a rész a Trainspottingban, amikor Diane arról beszél Rentonnak, hogy haladni kell a korral, mert változik a világ, a drogok, változnak a zenék és nem lehet örökké “Ziggy Pop”-ot hallgatni, aki amúgy is rég halott. Nyilván nem az edinburghi junkiek életvezetési modellje a követendő példa, azonban Iggy-t illetően kétségtelenül igazuk van: James Newell Osterberg Jr. nagyon is életben van amiről a veszprémi Gyárkertben bárki személyesen meggyőződhetett.

I was born with the wrong sign
In the wrong house
With the wrong ascendancy
I took the wrong road
That led to the wrong tendencies

Monstre bulit nyomatott a Guns a Puskásban. A kereskedelmi, jegyeladási szempontból újra csúcson lévő, nemsokára új dalt mutató, lemezre készülő legendák kis híján csurig rakták a stadiont, ráadásul alig egy héttel a Rammstein után.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A mongol The HU eddigi pályafutása igazi sikertörténet: két nagylemez, önálló turnék, különféle kitüntetések és rangos kollaborációk jelzik mindezt. A The HU különlegessége, hogy a rockzenét mongol népi hangszerekkel és hagyományos torokénekkel gazdagítják. A zenekar népszerűsége az utóbbi pár évben exponenciálisan nőtt, így aztán nem meglepő, hogy tegnapi, Budapest Parkos koncertjük szépszámú rajongó előtt zajlott. A koncerten Réti Zsolt fotós kollégánk is ott volt, az ő képeiből válogattunk. Még több kép ITT. Tavaly a zenekarral interjút is készítettünk, azért meg katt IDE.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Deep Purple a heavy metál és a modern hard rock műfajok egyik úttörője, a Led Zeppelinnel és Black Sabbath-tal együtt a “70-es évek brit hard rock és heavy metál szentségtelen háromsága” néven is emlegették őket. A tavaly nyáron lezajlott kényszerű gitáros csere után a világ egyik legkeményebben turnézó zenekara ismét útra kelt, hogy 50 év után még mindig a lehető legjobb koncerteket adják rajongóiknak. Turnéjuk tegnap este ért a Papp László Budapest Sportarénába, ahol természetesen Réti Zsolt fotós kollégánk révén mi is ott voltunk. További képek a koncertről ITT.

Utoljára akkor voltam ennyire izgatott koncert előtt, mikor a Roger Waters The Wall koncertjére galoppoztam. Egy életre szóló Pink Floyd élő show hiánya okozta kínokat aztán végül Waters megalomán viziója csillapította és most úgy hozta a sors, hogy újra egy olyan produkciót tudok kihúzni a bakancslistáról - az utolsók egyikét -, amihez olyan hang- és látványvilág kapcsolódik, amire már rágondolva is folyik a nyála az embernek. A különlegesség érzését tovább növeli, hogy végre nem egyedül bumlizok, hanem kéz-a-kézben a kedvesemmel, akinek a zenei komfortzónája metal felöli oldala valahol a Rammstein-nel ér véget, nekem pedig a megélt zenei utam kezdetét a német banda világítótoronyként mutatta meg: 15 éves voltam, amikor Sehnsucht megjelent. Szóval ez amolyan randi koncert is (csak nyolc hónapot kellett várni rá a jegyvásárlás óta...), habár a randevú és Rammstein egy kontextusban való használata Lindemann ügye miatt ez időszakban bajos, reméljük nem öregszik rosszul ez a mondat - de erről ne többet.

Az Amon Amarth tavaly október után újra tiszteletét tette Budapesten. Ezúttal a skót Bleed From Within és a lengyel Behemoth csatlakozott a svéd támadáshoz. Három metál zenekar, három különböző stílus várt azokra, akik hétfőn este Csepelre látogattak.

A Death Cult nevű formáció 1983-ban az angol Bradford városában állt össze Ian Astbury és Billy Duffy jóvoltából. Nevüket később The Cultra változtatták, hogy elkerüljék az esetleges dark vagy goth-rock beskatulyázást. A mai napig is működő zenekar élete nem volt éppen zökkenőmentes. Tagok jöttek, tagok mentek, Astbury kétszer is kényszerpihenőre küldte a csapatot. Mindezek ellenére kiadtak majdnem egy tucat lemezt, összehoztak egy sor slágerlistás számot. Pályafutásuk elején turnéztak az Aearosmith-szel és a Metallicával is, de természetesen tartottak önálló koncertkörutakat is, felléptek egy sor neves fesztiválon, szóval nem igazán tétlenkedtek az urak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Machine Gun Kelly a közelmúltban csinált végig egy teltházas stadion- és arénaturnét, rendszeresen játszik filmekben, tegnap pedig végre mi is megnézhettük milyen, amikor igazán elszabadul a színpadon. Első magyarországi koncertjét a Budapest Parkban adta, ahol Iann Dior volt a vendége. Nem újdonsült a kapcsolat a két zenész között, hiszen egy más dalaiban már korábban vendégszerepeltek. A koncerten Réti Zsolt kollégánk is jelen volt, az ő képeiből válogattunk. További képek ITT és ITT.

Az első Denevér lemez ismertetőjét tavaly augusztusban azzal a gondolattal zártam, hogy a témaválasztás jellege miatt kétségesnek tartom a folytatást. A formáció mögött álló Terebesi Tibor azonban nem bizonytalanodott el; úgy tűnik, hosszabb távon is számol a Denevérrel.

Szombat délután a becsinált leves meg a dobozos fagylalt között félúton megszületik egy gondolat: nézzünk valami program után, a szomszéd úgyis füstöl, egy komplett gyerekzsúr tüdőzi az ablak alatt a faszenet és bár most estünk haza a horvát előszezonból a fáradságot legyűri a fomofóbia, jár nekünk a friss levegő meg a D-vitamin ráadás.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Simple Plan tavaly jelentette meg hatodik, Harder Than It Looks című lemezét, amely hozza a megszokott, pörgős Simple Plan energiákat, a dalokkal visszatértek a banda zenei gyökereihez. A Pierre Bouvier vezette punk-rock csapat legutóbb a Sum41 társaságában tarolta le az Aréna színpadát, tegnap pedig hatodik lemezük turnéjával a Budapest Parkban tértek vissza. Lányi Kristóf kollégánk fotói az estéről. További képek ITT.

Komoly este volt ez! Igen komoly. Sokan már régóta vártunk erre és nem csak azért, mert önálló koncerten utoljára 2011-ben lehetett itthon látni a Bring Me The Horizont. Akkor még teljesen más volt ez a csapat, egy kis klubzenekar volt deathcore témákkal, most meg már egy igazi, arénákba való, elektro, pop és modern metal ízeket is felvonultató nagyágyú, slágerességet és zúzást sem mellőző muzsikával. Sokkal inkább azért vártuk már nagyon ezt a bulit, mert a járványügyi biszbaszok miatt úgy lett oda-vissza pakolgatva, mintha nem lenne holnap. De most végre eljöttek hozzánk a srácok és ott voltunk mi is, a szép számú közönség.

A Pantera legenda. Tök mindegy, hogy élő vagy halott. Teljesen mindegy, hogy Philip H. Anselmo és Rex Brown milyen címen indul neki a világnak. Az teljesen biztos, hogy ha együtt kezdik el tolni a klasszikus dalokat, attól mindenki padlót fog és egyértelmű lesz a siker még akkor is, ha egyeseknek keserű a szájíze.