Ha a Helmetről írok, nem állhatom meg, hogy ne nosztalgiázással kezdjem, hiszen 28 év telt el az első találkozásom óta Page Hamilton egyszemélyes zenekarával. Floridában éltem, internet még sehol, lemezboltokba jártam be és szórólapokról tudtam meg, kit lehet elcsípni a környéken. Amikor megláttam a Helmetet, majd kiugrottam a bőrömből! Kevés cd-m volt akkoriban még, de amikor elkezdtem a kazikat digitálisra cserélni, a Meantime és a Betty elsők közt volt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

44 állomásos turnén tér vissza Európába a legendás industrial metal zenekar, a Fear Factory. A közelmúltban mutatkozott be nagy sikerrel az új felállás, az Olaszországból érkező Milo Silvestro énekes és Pete Weber dobos csatlakozásával. Budapesten tegnap léptek fel a Butcher Babies, az Ignea és a Ghost Of Atlantis fellépése után. Máté Évi fotóiból válogattunk.

Fekete fátyolba öltözött november 20-án a Papp László Aréna. Az amerikai Black Veil Brides, a Halestorm zenekarral felfegyverkezve tért vissza közel 1,5 év után Budapestre. A dupla headliner bulikat Európa szerte egy különleges, szintén amerikai művész, Mothica nyitja meg.

Bejelentették, ott kellett lennem. Ott voltam, nem csalódtam. Röviden így lehetne leírni a Lorna Shore diadalmenetének budapesti állomását, persze csak ha nagyon sarkítani akarunk. Az este sokkal több volt ennél és bizony én úgy éreztem, hogy most a hangzás is a közönség oldalán állt.

 

2019 őszén láttam először a Conant a régi Dürerben. Akkoriban pusztán a felfedezés öröme hajtott arrafelé, azonban annyira magával ragadott a liverpooli trió fellépése, hogy azután nem csupán helyet kaptak tavaly az év végi tízes listámon, de izgatottan vártam, kerestem az újabb alkalmakat, amikor megint láthatom őket. Merthogy jó-jó, szeretem a lemezeiket, ám koncerten teljesen egyedi, különös erőket teremtenek.  

Január óta nem jártunk a koncert helyszínén, azóta épült-szépült az új Barba Negra. Kulturáltabb lett, kezdi elveszíteni sátor jellegét. Még a ruhatárnál, illetve az (eddiginél több) italos pultnál sem voltak vészesek a sorok, pedig cirka nyolcvan százalékos házat jegyezhettünk fel.

A Michael Gira által alapított Swans sosem volt a könnyen emészthető és befogadható zene megtestesítője. Az 1982-es alakulás óta eltelt időben a New York-i experimentális rock zenekar különböző fázisokon, felállásokon és műfajokon ment keresztül.

Újra Budapesten járt a Pain, ismét hatalmas bulit csaptak. Ez mondjuk körülbelül alap náluk. Na, persze ilyenkor, amikor túl ideálisan indul valami, rendszerint beüt valami ménkű, így a koncert egésze végül jól meg lett rakva, viszont ennek ellenére szerencsére a Dürer számomra új nagyterme is. Már a lehetőségekhez mérten.

Őszi koncert-nagyüzem ide vagy oda, a Cudi Purci Bookingnál nincs megállás! A Dürer kistermes nemzetközi sludge / doom rifforgiát (Stormo, Lord Dying, Conan) egy hét elteltével máris követte a folytatás. Sajnos szerényebb nézettség mellett, ám semmivel sem alacsonyabb színvonalon.

Nálam pár éve kattant be igazán a dEUS, valószínűleg fel kellett nőnöm a zenéjükhöz, ami beletelt ugyan némi időbe, cserébe ha nem is fekete öves, de határozottan lelkes rajongóként gyúrtam az A38-as fellépésükre.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mike Portnoy dobosfenomén Dream Theaterbe történő visszatérése felveti azt a kérdést, hogy mennyiszer tudjuk még élőben megnézni a Winery Dogs névre hallgató szupergruppot. Azok akik tegnap este ott voltak a teltházás Barba Negrában biztos elmondhatják majd magukról, hogy "én láttam őket. A zenekar III című, februárban megjelent harmadik lemezét mutatta be Budapesten. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb hard rock durranása volt a Winery Dogs indulása: Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan együttese kifogástalan zeneiséggel, magától értetődő felszabadultsággal és évtizedes színpadi rutinnal nyűgözte le a közönséget. Előttük hazai pályán az SVF zenekar lépett fel. Réti Zsolt kollégánk fotóiból válogattunk. További képek ITT.

 

 

Nincs mese, öregszünk. Ennek az egyik legbiztosabb jele, hogy a buli előtt kisebb polémia alakult ki hasonlóan régi koncertjáró beszélgetőpartnereimmel arról, járt-e hazánkban valaha a stoner / sivatagi rock egyik meghatározó csapata, az Unida. Nos, a megfejtés (legalábbis a világháló krónikái alapján): nem. 2014 nyarán Bécsben sikerült elcsípnie őket szerkesztőtársunknak, azóta pedig egészen a tavalyi évig jegelve volt a banda. Ami azt illeti, 1999-ben, amikor javában pezsgett a stoner színtér, már lett volna esély elhozni őket Magyarországra. Nem jött össze sem akkor, sem tizenöt évvel később, most meg mire végre eljutottak hozzánk, kiszállt az alapító John Garcia – de azért, ahogy rock körökben mondani szokás, a dal ugyanaz maradt…

Na, ez volt az a show, amely 2022 októbere, azaz a hivatalos bejelentés óta lázban tartotta (némi túlzással) a világot. Az egyszeri és megismételhetetlen eseményként beharangozott koncertből pillanatok leforgása alatt öt alkalom lett, na meg egy főpróba. A jegyeladások üteme is ezzel arányosan alakult, az ősz végére minden előadásra minden belépő elkelt.

Mintha Természetanyánk is átéléssel készült volna erre az alkalomra, úgy érkezett meg Csepelre az eseményhez és leginkább az est headlineréhez méltó ködös albioni hangulat . Az idei ősz eddigi első igazán hűvös időjárását kaptuk meg útravalóul a sokunk számára szinte kötelezőnek tekinthető zarándoklathoz. 

Csaknem napra pontosan a 2022-es, még a My Dying Bride kiesésével is bitang erős mezőnyt (Hinayana / Wolfheart / Borknagar /  Insomnium / Moonspell) felvonultató Ultima Ratio Fest után, új és hasonlóan vonzó nevekkel került megrendezésre eme jeles esemény, melyre az előző évhez képest egy zenekarral rövidebb felhozatal is joggal kiérdemelte a “fesztivál” jelzőt.

Hiába a főzenekarban nemrégiben lezajlott énekescsere, már előre tudni lehetett, hogy ez a koncert brutalitásában hasonlóan erősnek ígérkezik, mint a novemberi Lorna Shore buli. A közönségben már jó előre tippelni lehetett egy jelentős átfedést és habár csak sejtem, de szinte biztos vagyok, hogy rengeteg arcot akkor is látni fogok a Barba Negrában. De mindent szépen, sorjában!

A baj akkor kezdődik, amikor fiatalságod évtizedeire rákerül a retro cimke.

A nosztalgia egy keserédes, ám az idő múlásával egyre nehezebben elkerülhető jelenség. Amennyire szépülnek az emlékek az eltelt évekkel egyenes arányban, annál inkább lehet fájdalmas a múlandóság. Ez van, törődjünk bele, semmi sem örök. 

Egy nagyon fontos dologról viszont sokan hajlamosak megfeledkezni: Megboldoguló fiatalságunk ikonikus alakjaira pont annyira hat az öregedés, mint az átlag halandókra, sőt még előnyben is vannak, hisz amikor mi voltunk tizenévesek, ők már javában húsz, harminc, negyvenes fejjel tolták a sztárok talicskáját, és bármennyire is félistenként tekintettünk rájuk,  - bár sokan meghazudtolják a korukat - az örök fiatalság forrásához mégsem férnek hozzá. 

És, hogy miért nem tudnak sokan méltósággal visszavonulni a rivaldafényből? Egyrészt nekik is fájhat az, hogy ami volt, elmúlt, másrészt nyilván nem olyan rossz üzlet learatni az időről időre fellobbanó retróláz termését. 

És hogyan óvd meg magad a csalódásoktól? Ne legyenek elvárásaid!

Elindul a klubszezon, visszatérünk a kicsi, zárt helyekre, hogy újra az underground szeretetének hódoljunk. Eredetileg csak egy zenekar miatt akartam a fővárosba látogatni október 5-én, ehhez képest bejelentett a Cudi Purci még egy olyan nevet, amitől minden hezitálásom megszűnt, és biztos voltam benne, hogy irány Budapest! De megérte?

A turisztikailag és vendéglátás szempontjából egyaránt releváns Nagyerdei Víztorony eddig kimaradt az életemből, holott nem egy alkalommal jártam már Debrecenben. Most, az eddigi lakóhelyétől búcsúzó Koroknai “Kori” Árpád ingyenes fellépése kapcsán mint látványosság és mint koncerthelyszín is bemutatkozott előttem – a lehető legpozitívabban.

Seress Rezső klasszikusa ugyan nem csendült fel, de aki egy kicsit is ismeri a kaliforniai She Wants Revenge zenéjét, bizonyosan átérzi a párhuzamot az alcímet olvasva. Az SWR-t nem könnyű egyetlen műfajba besorolni. Számos előadótól merítettek ihletet az alternatív rock, poszt-punk vagy a new wave világból, hogy aztán igazán mesterien adják át itt-ott a nyolcvanas évekre emlékeztető dark wave és gótikus rock hangzású dalaikat.

Iszonyat jó érzés, amikor egy külföldi promóter keres meg minket, hogy jön az egyik zenekara Budapestre, szeretnénk-e menni a bulira, szeretnénk-e interjút, stb. Ilyenkor én rendszerint rábólintok, hiszen ez kiváló alkalom olyan bandák megismerésére, akik esetleg eddig kiestek a látókörömből, mindezt pedig a lehető legszemélyesebb formában tehetem meg: hogy beszélgetek velük. Így került képbe az Acres, akik már most az egyik legszimpatikusabb zenekarrá emelkedtek a szememben. Ráadásul szinte tökéletes koncertet adtak! (Fotók: Acres Facebook)