A legismertebb lemezekről a legnehezebb írni. Egyrészt hiábavaló dolog lenne bekezdéseken keresztül taglalni az erényeiket, hiszen mindenki tisztában van ezekkel, aki ezeket a sorokat olvassa. Másrészt felesleges számadatokkal, statisztikákkal dobálózni, mivel ezek néhány kattintás után különféle hitelesített forrásokból is kiolvashatók. Harmadrészt pedig – a címben szereplő zenekarnál maradva – épp a Guns N’ Roses az egyik olyan rockbanda, melynek története magyar nyelven is részletekbe menően dokumentált.

A Ripple Music kiadó sorra bombáz minket jobbnál jobb zenékkel, amiket nem győzünk végighallgatni. Folyamatosan jönnek az olyan lemezek, amiket csak imádni lehet, de nincs az az ember, aki képes lenne mindent végig hallgatni, így néhány elveszik az internet mocsarában. Egy utolsó figyelmeztetés kapcsán akadtam rá a Hail The Voidra is, akik nagyon pöpec albumot dobtak össze.

Lassan véget ér a még december elején kezdődött téli uborkaszezon, és befutnak az év első fontosabb megjelenései. Ville Valo szólólemeze, amit furcsa módon VV név alatt készített, mindenképp érdemes sokak figyelmére.

Korábban már hírt adtunk Ronnie Romero második feldolgozás-albumáról, amin a súlyosabb hatásai előtt tiszteleg. A Raised on Heavy Radio időközben megjelent, több mint egy órányi metal örökzölddel.

Vannak zenekarok, akiknek egy új lemeze még mindig kisebb örömünnepet tud kiváltani bennem, akárhogy néha beleszürkülök a világba és szaladok el "kötelezők" munkássága mellett, sokszor mintha nem is történt volna semmi. Az egyik ilyen, mondhatni örömünnepes zenekar számomra a világ bánatosabb felét megszólító Katatonia, mely mióta megismertem, megszerettem őket (szia, Andris!), nem igazán adtak okot a csalatkozásra. És hogy bevált-e a friss anyag? Jelentem, igen!

A ’90-es évek közepén, nagyjából 1994 és 1997 között, azaz a grunge hullám lecsengését követően, a nu metal berobbanásáig az alternatív irányzat mellett egy hasonlóan megosztó műfaj határozta meg a mainstream rockzenét. A dallamos punk rock, illetve a pop punk, rövid tündöklése arra volt jó, hogy az előző irányzat másod-harmadvonalas előadóit kisöpörje a színtérről, melyek helyét ideiglenesen az aktuális trend másod-harmadvonalbeli előadói vehették át. Az első vonalat pedig olyan máig aktív zenekarok nevei határozták meg, mint a Bad Religion, a Green Day, a The Offspring és a mostanában az utolsó köreit futó NOFX.

Azoknak, akik csak felületesen ismerik a zenekart, elég, ha azt írom, hogy a Wish volt az a lemezük, melynek hetedik dala, az a bizonyos Friday I’m In Love, amivel a nagy többség azóta is azonosítja őket. Azonban nem csak a zenekar és a dal, hanem a slágerré vált szerzemény és a Wish lemez közé is hiba lenne egyenlőségjelet tenni.

Új Sabaton kiadvány, új zenével - hirdeti a zenekar a létező összes felületén. No, azért nem eszik azt olyan forrón, tegyük is gyorsan tisztába!

Ha csak a Rogga Johansson nevéhez köthető zenekarok aktuális lemezeit hallgatnám, akkor is meglenne a létfenntartáshoz szükséges betevőm az old school death metal terén. Emberünk feltehetően death metallal kel, fekszik, és a napközben is annak áporodott szagát lélegzi be és ki. Az undergroundban cégér a svéd figura neve, a másodvonal biztos támasza.

A tarka borító mellett tarka bermudákban és az azokhoz passzoló magasszárú sportcipőkben nyomuló zenekartól a lemezhez mellékelt képanyag alapján egy 1987 környéki Anthrax-re, S.O.D.-re vagy Nuclear Assaultra hajazó, crossover thrash anyagra számíthatnánk. A Miscreance azonban death metalban utazik, annak is a technikás, de old school felfogásban elővezetett változatában.

Klasszikus rock sound, stoner ízekkel keverve. Meglepő módon nem a sivatagból, hanem egyenesen Dániából. A Zeup egy még viszonylag frissnek mondható, pár éves zenekar, akik most jöttek ki a Mammals című anyagukkal, ami a sorban a harmadik. Ha bírod Brant Bjork munkásságát, akkor ez is be fog jönni!

Egy zenekar, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. A Ghostot vagy utálja valaki, vagy pedig imádja. Olyannal még egyszerűen nem találkoztam, akiből ne váltott volna ki valami érzelmet a Tobias Forge által életre hívott formáció. A zenekar második albumával elindult a totális siker felé. Megállíthatatlanul. Tíz éves az Infestissumam.

Az év eleje mindig tökéletes időszak arra, hogy tetszés, illetve egyéni vérmérséklet szerint mélyebbre merüljünk az underground bugyraiban. Az első kiemelt kiadványok ugyanis a tapasztalatok szerint általában tavasz elején szoktak befutni, így a holtszezont kihasználva az első két hónapban gyakran vájkálok a közelmúlt azon anyagai között, melyek ilyen-olyan okokból a maguk idején elmentek mellettem vagy csak szimplán átmentek a szűrőmön.

Imádok a YouTube-on kalandozni és felfedezni újabb és újabb zenekarokat. Szerencsére azért heti egyszer-kétszer van rá lehetőségem, hogy ennek a hobbinak hódoljak. Így akadtam rá a KOLLAPS\E zenekarra is, akiket az első pillanatban ki akartam kapcsolni, de szerencsére még sem tettem meg, így megismertem a Phantom Centre című anyagukat.

Egyre több az olyan zenekar - pontosítsunk, egyre több az olyan fiatal zenekar -, akikre érdemes odafigyelni! Akik ki mernek lépni a komfortzónából és leraknak nekünk egy-egy olyan albumot, amit évek múlva is emlegetni fogunk. Ehhez hasonlót alkotott a Super Pink Moon is az Iron Rain alakjában.

Több kiadó is szorgosan küldi nekünk a friss megjelenéseit, az újabbnál újabb finomságait. Így akadtam rá a Lüger zenekarra, akiket a Heavy Psych Sounds vett a szárnyai alá. A zenekarról nem csoda, ha nem hallottál még. A kanadai brigád tíz éve létezik és a Revelations Of The Sacred Skull a második igazi lemezük még csak. Ellenben annál érdekesebb az anyag.

“Akit az istenek szeretnek, Örökre meghagyják gyereknek”, írja Heltai Jenő Marianne emlékkönyvébe című versében, ami így száz év elteltével is kikezdhetetlen igazság. Iggy Popot is nagyon szerethetik, hiszen 75 évesen is nehéz belelátni valami vén szivart, aki gátlástalanul szellent a közértben majd megnyomkodja a friss pékárut, ehelyett ő az örökké csintalan kis geci, aki akkor a legjobb, ha rossz társaságba keveredik.

A hazai undergroundban méltán vállt híressé egyik percről a másikra a Dog Attack. Az Entombedes alapokon nyugvó, gyors, energikus és kiszámíthatatlan zenekar minden metal őrültet levett a lábáról, akit érdekel ez a műfaj. Hét évvel a debütáló anyag után a srácok a semmiből jelentették meg a Sonic Rites of Rock and Roll című anyagukat.

A Tool egy olyan zenekar, akiket a rock zene történetében nem tudsz megkerülni. Az agyadat totálisan megcsavaró zene teljesen megosztja az embereket. Nincs olyan, hogy valakinek semleges. A különleges megoldásokkal, matematikai egyenletekkel operáló zenekar első teljes albuma idén lesz harminc éves, így egyértelműen meg kell emlékeznünk róla. Ez az Undertow!

Thomas V Jager neve ismerősen csenghet a számotokra. A Monolord frontemberéről van, akik újra naggyá tették már jó pár éve a birodalmat. Azonban most nem a trióról lesz, hanem sokkal inkább Thomasról, aki váratlanul Music For Imaginary Movies címmel előrukkolt a második szólólemezével, ami nem túl hosszú, ámbár annál érdekesebb tud lenni, ha engedi neki az ember, hogy közelebb kerüljön hozzá.