Az ember így, negyven felett – ha még nem is napi rendszerességgel, de – már gyakrabban rácsodálkozik az idő múlására. Hogy csak zenei síkon maradjunk, intő jel, amikor egy újabb olyan lemez kap jubileumi újrakiadást, mely akkoriban jelent meg, amikor már mi magunk is javában túl voltunk a tinédzser éveinken.

Az IAH-val való kapcsolatom nem most kezdődött. Még az első albumukkal felhívták magukra a figyelmet az argentinok 2017 év elején. Azóta folyamatosan figyelem, hogy hova fejlődnek és mit tesznek le az asztalra. Elérkezett öt év után az ideje annak, hogy megismerjük a zenekar ötödik albumát.

Bár az Angelus Apatrida „csak” 2000-ben alakult, a saját szakmájában régi motorosnak minősül. A thrasherek ugyanis nemcsak zenéjükben élik újra a megboldogult ’80-as éveket, hanem a kiadványok megjelentetésének gyakorisága is azt az időszakot idézi. Az Aftermath már a nyolcadik A.A. sorlemez.

Eleged van már abból, hogy állandóan azt a zenét hallgatod, amiben teli torokból ordít az énekes? Szükséged van valami lazításra, de a madárcsicsergés unalmas? Bírod a visszhangos gitár témákat, amik elrepítenek egy másik világba? Akkor a Heavy Moont neked találták ki!

Jelen felvétel az eredeti megjelenése idején átment a szűrőmön, az idei újrakiadás nélkül pedig minden bizonnyal a későbbiekben sem akadtunk volna össze. Az észak-olasz doom metalosok diszkográfiájában rendszeresek a speciális kiadványok, így a kislemezek, a megosztott megjelenések, illetve a különféle válogatások. A 2020-as keltezésű Samhain pedig ezen utóbbi halmazok közül akár kettőbe is besöpörhető.

Szeretem a kísérleti dolgokat. Az esetek többségében nem jön be, amit elképzel egy-egy zenekar, de amikor meg igen, akkor valami olyan születik, amire egyáltalán nem számított az ember. Az idei évben jó pár alkalommal sikerült meglepnie egy-egy zenekarnak valami olyannal, amire nem számítottam. Ilyen zenekar a német Masala Monet is.

Még az ezredforduló környékén fenntartások nélkül leírhattuk, hogy a doom metal egy kiveszőben lévő, utánpótlás nélküli műfaj, addig a ’10-es évek elejétől a múltba révedés jegyében megindult egy olyan folyamat, melynek eredményeként épp ennek az ellenkezője vált ténnyé.

Borítóról soha nem ítélünk meg semmit, ugye? De mit csináljak, ha egy több szemű kecskét látok, akinek egy bong állt a fejébe, a szájából meg fordított kereszt formájú spangli lóg? Tuti biztos, hogy ez valami nagyon elvetemült stoner anyag lesz. A zenekar nevéről meg ne is beszéljünk…Sativa Root, aki éppen a Kings of the Weed Age-et prezentálja.

Amikor kiderült, hogy idén új Ektomorf lemez jön, egyből lecsaptam rá a szerkesztőségben, pedig azért akadt rá más jelentkező is, aki szívesen alkotna véleményt hazánk egyik leginkább megosztó metal zenekarának legújabb albumáról. A Vivid Black december 8-án látja meg csak a napvilágot, azonban mi már megtudtuk hallgatni. És, hogy milyen? Az is mindjárt kiderül.

A norvég Superlynx a szokatlan címet kapott idei, sorban már a negyedik lemezével otthonosan mozog abban a ’70-es években gyökerező, lebegős, kissé pszichedelikus zenei világban, amelyben a ’90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

Nehéz néhány szóban körülírni, milyen zenét is rejt a Tiamat Wildhoney albuma. Sokféle műfaj és stílus keveredik benne, mégsem zavaros, és kockás papír sem kell hozzá. Lassan 30 éves lesz ez a különleges anyag, nézzük meg kicsit közelebbről!

Vannak albumok, amiknek annyira ronda a borítójuk, hogy na, de mégis ad nekik az ember egy esélyt, mert ki tudja, hogy mi van a tokon belül? Így alakult ez a veronai Mystic Majesty-vel is, akik olyat produkáltak, hogy arról még fogunk beszélni, ez egészen biztos.

Azt hinné az ember, hogy azok a zenekarok tökre termékenyek, akik kétévente kihoznak valami új albumot. Ha már valaki évente mutat nekünk valamit, az szinte csoda. Ezek után szembe jön a King Weed, akinek hat év alatt annyi kiadványa lesz, mint amennyi másnak egy emberöltő alatt sem jön össze. Itt a Rest In Smoke!

A Devo tipikusan amerikai zenekar. Olyannyira az, hogy az utánuk érkezőkre is csak odahaza gyakoroltak hatást, Európában meg jó, ha a nevüket ismerjük. Épp ezen a dolgon hivatott változtatni ez a közelmúltban megjelent kiadvány.

Idén úgy alakult, hogy rengeteg instrumentális lemezt hallgattam. Soha nem hittem volna, hogy ennyi ilyen szerzemény kerül terítékre. A másik meglepő dolog a számomra az volt, hogy az olasz vidékeken mennyire érzik, hogy mi az, ami engem megbabonáz. Azonban most nem Dél-Európába kalandozunk, hanem sokkal inkább északnak vesszük az irányt. Az úti cél a németországi Kiel, ugyanis ez a Kolyma szülővárosa.

Dadaizmus és death metal?! Első olvasatra csak egy olyan újabb üres szlogennek tűnik, melyek a promóció keretében rendszeresek akár kiadói, akár előadói részről. A szokatlan szókapcsolatról az ember gyanakvóan azt gondolja, hogy egy új zenekar bevezetéséhez kellően hangzatos, de a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. Arra mindenesetre tökéletesen alkalmas, hogy utánanézzünk, mégis mi a bánatról lehet szó.

Till Lindemannról az elmúlt évben az is hallott nagyjából, aki nem követi szigorúan az életművét, vagy ezzel párhuzamosan a Rammstein körül történő dolgokat. A zaklatási keresetből kiindult és aztán szépen egy rágalmazási üggyé soványodott sztori egyetlen pozitív hozadéka - ha nem is Lindemannra nézve, inkább a internet néplelkébe vetett bizalmat tekintve -, hogy a #MeToo kampány elért egy olyan érett szakaszába az évek során, hogy bemondásra már nem feszítenek keresztre és cancel-eznek ismertebb arcokat és a népek türelmesen kivárták, lesz-e bizonyíték arra, ami állított Shelby Lynn Lindemannal és a backstage-ben zajló bulikkal kapcsolatban. Nem lett. Mindez nagyjából a budapesti Rammstein dupla Puskás buli környékén tetőzött. És ugyan nem látszott a produkción semmi ebből (hiszen kibaszott profik). Csak a záró, berlini bulin volt némi kiszólás az elmúlt hónapok eseményeiről.

Dániához mindig különös érzések kötöttek. Noha nem az az ország, amit a stoner-psy zenével azonosítasz. Mégis egyre többször eszembe jut ez is, ha az északi országra gondolok nem csak a hideg hal. Ez köszönhető többek közt annak is, hogy idén jelent meg a In Session lemez a TOTEM előadásában.

Amikor megjelenik egy-egy új zenei kiadvány azonnal utána olvasok, hogy mit lehet róla tudni. Mivel sokat nem tudtam Charlie Watts életéről, ezért örültem, hogy megjelenik egy kiadvány, ami végre egy a háttérben meghúzódó dobosról szól. Így nem is volt kérdés, hogy egyből rárepülök a Sympathy For The Drummer - Mit Tudott Charlie Watts kiadványra.

Néhány napja egy olyan fotó jelent meg a holland Hail Of Bullets közösségi oldalán, mely a death metal tábor bizakodására adhat alapot egy esetleges újjáalakulás kapcsán. Amíg rendeződnek az ottani sorok, addig itt van nekünk a Rotten Casket, mely horda a Pestilence-et is megjárt, az Asphyx soraiban szintén érdekelt Martin Van Drunen újabb, friss lemezes osztaga.