A Seatlle-i Ördögök minden lemeze tökéletes, amit olyan csodásan zártak le a Thelema kislemezzel, hogy a feloszlásukat követő re-uniont tekinthetjük akár semmisnek is. Már a self titled debüt albumra is olyan dalok kerültek, mint a Broken Glass vagy a Dance Hall Music, amik azóta is klasszikusok, de a kezdeti nyers, vad, punk zúzást az Empty Bottles idején kissé háttérbe szorították, ezzel nagyobb teret adva Lesley Hardy billentyűsnek, és a szellősebb gitártémáknak, ami aztán olyan egyedi és megismételhetetlen bandává tette a Murder City Devils-t.

Nita Strauss pályafutása kis túlzással tündérmesének is beillik. Egy Maiden-tribute csapatban tűnt fel először, majd Alice Cooper turnégitárosa lett. Az első szólólemeze (Controlled Chaos) 2018-ban jelent meg kizárólag instrumentális tételekkel, most pedig itt a folytatás.

Anno nekem azt tanították, hogy az Ördöggel cimborálni veszélyes dolog. Könnyen vásárra viheti az ember a bőrét és olyat tehet, amit nem feltétlenül akar. Én mégis úgy gondoltam, hogy hosszú idő után újra megkeresem, és megnézem, hogy tudunk-e üzletet kötni 2023-ban, hiszen Vidékek Vannak idebenn.

Amikor női énekkel megfűszerezett stoner zenekar kerül elém, mindig kíváncsi leszek. Valamiért nagyon különlegesnek kell lennie egy női frontembernek, különben nem figyel rá annyira az ember. Utoljára a Rosy Finch és az akkor még csak szárnyait bontogató Frayle volt az, akik felhívták így magukra a figyelmet. Most pedig itt van a Space Queen....

Idén nehéz szabadulni Cavalera mestertől és az örökségétől. A Soulfly tizenöt éve adta ki az egyik legvadabb, leggyorsabb, legdurvább anyagát, amiről mindenképpen kell beszélnünk. Irány a háború, a tűz, és a vér, éljen a Conquer! Nézzük is meg milyen ez az anyag ennyi év távlatából.

Kis hazánkban rengeteg zenekar van, pedig iszonyat nehéz egy jó dobost vagy basszusgitárost találni, énekesről meg már ne is beszéljünk. Ehhez képest mégis gombamód szaporodnak az újabb és újabb formációk, akik kisebb-nagyobb sikerrel bombáznak minket az új anyagokkal. Így jutott el hozzánk a Nobel Victory bemutatkozó anyaga is, a Minotaur.

Az azért érdekes szokott lenni, amikor a legendák találkoznak. Ilyenkor mindig hatalmas elvárásai lesznek az embernek akaratlanul is. Ezért volt szerencsém a Yawning Balch-hal mert tudomásom se volt, hogy mi ez az egész, de mikor utána olvastam leesett az állam.

Újabb Frontiers-kiadós svéd hard rock csapat a másodvonalból. Nagyon vártam a megjelenését, ugyanis ha Robin Eriksson és zenésztársai formába lendülnek, remek dalokat tudnak írni - erről tanúskodtak az előzetes kislemezek is. Aztán eljött július hetedike.

Néhány éve volt szerencsém Antwerpenben eltölteni néhány napot, ahol a hotel sör kuponnal jutalmazta a napi rendszerességű törölköző csere mellőzését. Win-win, mondanom sem kell: még könnyebben csúsztak a remek belga nedük annak tudatában, hogy tettem valamit a környezetért. A használt lemez boltban is ingyen sör járt a záróra előtt betévedő kuncsaftoknak (ami jó kis üzleti fogás nyilván, így nem is volt pofám üres kézzel távozni) és ebbe a sorba kívánkozik jelen írás tárgya, a dEUS is, akik bár szeszesitalt nem osztogatnak, szintén ápolják ezt a szép flamand hagyományt.

A stoner, mint műfaj eléggé széles spektrumon mozog. Lehet itt vesegörcstől a földön fetrengve ordítani, a pincéig lehangolni a gitárokat, elbújni az erdőben, bulis zenét készíteni vagy akár keleti ízekkel fűszerezett dalokat írni. Ezért is szeretem ezt a műfajt, hiszen előbb vagy utóbb úgyis találok valami újat, ami után mindig felcsillan a szemem. A GNOB is hasonló csillogást hozott a szemem sarkába.

Vannak zenekarok, akik egyszerűen vonzzák az embert. Nem tudom miért, de a borítóra ránézel és érzed, hogy ez már valami különleges cucc lesz. Utánaolvasol a zenekarnak, megnézed a különböző social media felületeit és érzed, hogy ezek olyan arcok lehetnek, mint amilyen te vagy. Így született ez az ajánló is.

Ha Európa északi fele kerül szóba a zenével kapcsolatban a legritkább esetben beszélünk stoner zenekarokról. Oké, a Monolord kivétel, de lássuk be, hogy nem ez a megszokott. Így számomra is meglepetés volt, hogy a Heezer Finnországból származik és eléggé élik az amerikai sivatag poros hangulatát.

TMC és UTG - egy olyan mozaikszó, és egy olyan rövidítés, melyek bizonyára csak a mai ötvenes generációnak mondanak valamit. A kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz; lássuk is, miről van szó! Ehhez pedig irány 1988!

Nem, ez még mindig nem az új Fear Factory nagylemez, de úgy gondoljuk, méltó lehet a rajongók, különösen a gyűjtők érdeklődésére.

Az Art Nation egy svéd hard rock zenekar, az Inception a negyedik nagylemezük. A csapat gyorsan megtapasztalta a sikert, de később megbomlott az egység, és személyes konfliktusok és tagcserék után rövid időre le is álltak. Végül sikerült visszacsábítani az eredeti gitáros Christoffer Borgot, az új album már vele készült. 

Amikor a Blind Myself új lemeze, Az idő dönti el megjelent, akkor a hvg.hu hasábjain volt egy hosszabb interjú Tóth Gergővel. Ami dicséretes széleslátás egy mainstream online újságtól, hogy egy schrödingeri állapotban lévő hazai extrém metal zenekar frontemberével hoz le írást. Jobban olvasva azért nyilván arról a látszólagos ellentmondásra igyekezett rávilágítani, hogy egy metalfej hogyan tud azonosulni azzal a menedzseri szereppel, ami a Wellhello, Azariah vagy épp a Follow The Flow, Dzsúdló szervezési feladatai miatt feszül.

Mostanában nagyon megy a zenekaroknál, hogy az albumaikat saját magukról nevezzék el. Ami valahol egy könnyű megoldás, ami nem generál sok vitát, máshol viszont full gagyi megoldás. Ettől függetlenül egy szárnyait bontogató zenekarnál bocsánatos bűn lehet, ezért nem haragszom az ohioi Lore zenekarra sem.

Nem tudom, ki hogy van vele, de személy szerint a maszkos bandák látványától elfog a szekunder szégyenérzet. Nem tudom megérteni, miért van egyáltalán létjogosultsága, mi ez az infantilizmus? Előbb-utóbb úgyis lekerül a maszk és kiderül az ember a zene mögött, miért kell a cécó és amúgy is a GWAR után bármilyen maszk a metalzenében okafogyott. A lényeg, hogy a Sleep Token zenéje előbb kezdett elkapni, mint hogy rájöttem, hogy ez egy maszkos brit banda...ez van, most már muszáj lesz szeretve maradniuk. Idei, sorban a harmadik nagylemezükről szinte meg is feledkeztünk, de annál azért jobban sikerült kiadvány, hogy csak szó nélkül elmenjünk mellette.

A Queens Of The Stone Age-nek sikerült már párszor újradefiniálni magát a karrierje során, legutóbb például a Villains csalta a rajongókat a táncparkettre, a 2013-as …Like Clockwork befordultsága ugyancsak jó kis hajtűkanyar volt a döngölős sivatagi rockhoz mérten, de akár a lökött Era Vulgarist is említhetném, mint merész kalandozást a stoner műfaj peremvidékén.

A kilencvenes években megjelent a modern metal fogalma, ami azóta is pörög, bár soha nem értettem ezt a kifejezést. Mit is jelent ez tulajdonképpen? Honnan jött ez az elnevezés? Ma is van modern metal? Akkor van trendi metal, meg elavult, régi metal? Erről majd később... Most inkább nézzük meg a Fear Factory harmadik, zseniális lemezét. Simogassuk meg az idén huszonöt éves Obsolete-et.