Végre ismét Brutal Assault! Kedvenc fesztiválom - amely egyben Közép-Európa egyik legszínvonalasabb extrém metal fesztiválja - idén sem maradhatott ki a nyári programból. Szerencsére sikerült megoldani az utazással kapcsolatban felmerült problémákat, így csak a szórakozásra kellett koncentrálnom, vagyis nincs más dolgom, mint négy napon keresztül elsőosztályú koncerteket nézni-hallgatni!

Mostanában egyáltalán nincs okunk a panaszra, ha koncertélményekre vágyunk és az, hogy mit választunk az igen bőséges kínálatból már tényleg „csak” idő és pénz kérdése. Persze mindig akad egy-egy „miért nem jár erre sohasem” név az éppen aktuális turné felhozatalban, de bőven jön a kárpótlás más irányból, sőt ha egy-egy kedvencről lemaradnánk, a szezon alatt egy kisebb nagyobb út bevállalásával viszonylag nagy eséllyel elcsíphetjük valamelyik közeli fesztiválon. A Testament esetében mindez pont fordítva történt. A Nova Rockon ugyanis sikerült lemaradnom róluk, ám végül hazai pályán "mindenért is" kárpótolva lettem.

Súlyos zenékben idén sincs hiány, ami a koncertkínálatot illeti. A hónap elején rajtolt el és egészen decemberig dübörög majd a negyedik Desszert Feszt, de példának okáért a Phoenix Music sem marad el mögötte, és a virginiai Windhand az ő szervezésükben érkezett Budapestre.

A fesztiválszezon végénél vagyunk. Elkezdődtek a komolyabb klubbulik és eléggé nívós események várnak ránk. Az elmúlt hét sem volt gyenge... Om, Meshuggah, Testament, Iron Reagan, Windhand és persze az Eyehategod, amit semmi pénzért nem hagytunk volna ki csütörtök este.

Sajnos az idei FEZEN sem úgy fog megmaradni a kollektív emlékezetben, hogy fennakadás nélkül zajlott le. Az utolsó estét megtépázó viharról senki nem tehet, a természet bárhol a világon űzhet ilyen durva tréfát a szabadtéri rendezvényekkel. Az éjszakai tömegbalhé és az annak kapcsán közzétett nyilatkozat már jóval kényesebb ügy. Bárki utánanézhet, nem is feszegetnénk most, hogy ki „nem tud viselkedni”, vagy netán ki lépte túl a hatáskörét, mindenesetre elég aggályos. A bankkártyás fizetési rendszer ismétlődő (!) összeomlása meg igencsak nehezen magyarázható jelenség ma, 2019-ben; egy telekommunikációs nagyvállalat támogatásával a jövőben elhárulhatna a probléma. Aztán abból is adódott némi kalamajka, hogy egy ízben az online hírforrásra hagyatkoztunk a nyomtatott műsorfüzet helyett (a valós idejű kommunikáció korában élünk, vagy mi a fene…), és ráfáztunk, mert bő félórás késéssel értünk az adott helyszínre. Nem öröm, hogy ismét az esemény árnyoldalaival kezdjük a beszámolót, de hát szemet sem hunyhatunk ezek fölött. Ugyanakkor a menetrend szerinti fesztiválbusz meglétén vagy az étel-és italkínálaton igenis érződött a szervezők igyekezete, hogy minőséget nyújtsanak a kilátogatóknak, és idén is átélhettünk annyi nagyszerű koncertet, hogy elmondhassuk, érdemes volt Fehérváron tölteni a hét második felét.

Röpke hat évet kellett várni a svéd matek istenek magyarországi visszatérésére, mondhatni nem tegnap volt az előző alkalom. Nem mondom, hogy ne lett volna rá igény, sőt, de most, hogy végre újra volt lehetőség elcsípni ezeket a stílusteremtő gépisteneket és esély nem volt rá, hogy kihagyjam ezt az estét.

Igen durva kényeztetés, amit zeneileg a nyakunkba kapunk a nyár finise felé haladva. Még élénken él bennem a Neurosis okozta katarzis, a rá pár napra bekövetkező áll ledobás a Thou által, és közben a negyedik Desszert Feszt is egy igen komoly bulival rúgta be a motort. Az OM nem épp az a zenekar, amelyik szétturnézná magát, nem is fossa magából a lemezeket, amit viszont eddig adott a világnak, már az is bőven elég a lelki üdvösségünkhöz. 

Még mindig keresem a gondolatokat a szerda esti A38-on történtekkel kapcsolatban. Ha valaki előre megmondta volna, hogy ez a buli magasan pályázni fog az év koncertje díjra, ha nem is röhögtem volna ki, azért egy jótékony legyintéssel biztosan letudtam volna. Erre most itt vagyok és... Ahogy írtam, még mindig nem tudom, hogy öntsem szavakba ennek a három zenekarnak az előadását. Mert ami itt történt egy progmetal álom volt, amiből sosem akar felébredni az ember!

Igen erős hét záró akkordja volt a Thou nevével fémjelzett szombat este. Kis túlzással egy doom-sludge-post fesztiválra elegendő súlyos zenét kaphattunk az arcunkba, ha azt vesszük, hogy szerdán a YOB és a Neurosis katarzisát megfejelve hétvégén már a stílus új hullámos ifjabb képviselői késztettek minket bólogatásra a maguk keserű, és nem épp életigenlő lassú hentelésével. Soha rosszabb hete ne legyen az embernek, mint ez.

Sűrű, egyúttal mozgalmas estének néztünk elébe, ez magyarázhatta az oly korai, délután 4-es kapunyitást.

Feszes tempó, jól ismert mozdulatok, rajongó generációk sora. A szerda esti Iggy Pop koncerten minket is elsodort a punk "keresztapja", aki a jelek szerint még mindig nem hajlandó nyugdíjba menni és hátradőlni.

A vasárnapi bulik általában nehezen indulnak, többnyire másnapos az ember és realizálja, hogy holnap hétfő van és meló előtt nem lehet kipihenni a hétvége fáradalmait, mert koncertre "kell" menni. De, ha egy ilyen fincsi csomag vár az A38-on, akkor nem érdemes szenvedni, ugyanis három kiváló zenekar hömpölyögtetett minket a Dunán múlt héten. Érdemes volt rátölteni is - még is csak rock 'n' roll van! Nézzük, hogy sokkolta az ukrán 1914, a hazai Sin Of Kain és a svéd Necrophobic a hajó legénységét!

Az egyszeri zeneszeretőnek megvannak a hősei. A hőseit pedig bizonyos szempontok, netán elvek miatt választja magának. Nincsenek nagy elvárások. Emlékszem, amikor 1996-ban, életemben először, 9 évnyi elképzelhetetlenül pokoli várakozás után végre láttam élőben az Anthrax-et, és volt szerencsém találkozni a tagokkal, mekkora csalódás volt Scott Ian, mint Scott Ian. Nem a zenész fent a színpadon, nem az, akinek a számaira ugráltam a szobám közepén nap mint nap, vagy akinek a hatására színes bermudákban, és kamionos baseball satyiban jártam NOT felirattal a belső sildjén.

A pénteki nap az én „tollamból” az utolsó lesz a beszámoló sorozatban. Ezen a reggelen már a bérletesek jórésze igen harcedzetten nézett szembe a kihívásokkal. Szilárd kaja és gyógysör kötelező négy napi piázás után. Ébresztő helyett „rübibaszdmeg” és „holvanapokolgépkazettám” – bár úgy veszem észre ezek a megmozdulások kezdenek kihalni a Maraton fesztiválkultúrájából. Persze mindig van valaki, aki reggel 8-kor már/még részeg és üvölt, mint a sakál, de aki hangérzékeny, vagy nem bírja az ortóságot, az ne menjen fesztiválozni. A péntek nem volt olyan mozgalmas, mint a csütörtök, de olyan gyöngyszemeket láttam, mint a The Wedding at the Slaughterhouse, a Gutalax, a Venom Inc., a Jinjer és a Napalm Death.

Sokak szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a Leto tesók (Jared és Shannon) alkotta Thirty Seconds To Mars Budapestre látogat. Igaz, volt már erre példa korábban is, de hogy a srácok önálló buli keretében tegyék meg mindezt, még nem. Na, ez a kellemes, kicsit felhős, de még mindig nyári nap végre megadta nekünk, amire rengetegen vártak: nem kellett kifizetni a fesztiválbelépőt azért, hogy láthassuk a két Letot a színpadon zenélni!

Egy koncert az esőben lehetne romantikus - de a debreceni Limp Bizkit koncert nem ilyen volt. A Campus Fesztivál 2019-es eseményére kilátogatók nagyon szerencsések voltak az időjárás viszonylatában. Kellemes idő volt a nulladik naptól, egészen az utolsóig- olyannyira, hogy a Limp Bizkit előtt egy fél órával még a Seafret nevű brit akusztikus duó dallamaira andalogtunk a fűben ücsörögve, mint a XXI. századi hippik.

A Steel Panther még sosem járt nálunk, úgyhogy - így a befutásuk után majdnem tíz év után - ideje volt, hogy a grupifaló, kokainszívó, hajmetálos fiúk hozzánk is benézzenek, hogy Budapest összes jó csaját bevigyék a backstage-be. Hát az igazság az, hogy nem poroznak, öreg parókás arcok és még a a csajokat is hazaengedik. Acélpárducék egy marha jól felfuttatott és kiváló zenészekből álló bagázs, de inkább egy produkció, akik marha jól adják elő azt a dögöt, amivel a 80-as években a glam metalosok csajok százát fektették meg. Hakni és stand-up, de irtó nagy poén egy Steel Panther show, amin állati nagyokat lehet bulizni és röhögni. És még csöcsöket is láthatsz! Az Atomic Playboyz-os srácoktól pedig elnézést kérek - utolsó pillanatban estem a Panther kezdésére, úgyhogy ők most kimaradnak.

Jameson és Gatorrade kombó (mindenkinek ajánlom) után indult a csütörtök, amit csak úgy hívtunk a black nap. Meg egy kis melo-death és Paradise Lost. A csütörtöki nap volt számomra a legeseménydúsabb, ahol vagy hét koncertet megnéztem, többek között a Sear Blisst, a Bornholmot, a Wolfheartot és a Mgłat.

A '90es évek derekán egy sajátos hangzású rap-rock formáció tűnt fel az MTV képernyőjén. Az east side kegyetlen ritmusát, a hardcore  elemeket és a szaxofont vegyítették. Emlékszem, gimis koromban mindig rohantam haza, hogy a kiemelt rotációban játszott Who' s The Kinget, a No Frontsot, majd a második lemezről az Isms című dalt elkapjam. 

Ahogy öregszik az ember, egyre nehezebbek a másnapok, az elenyésző test mindenféle praktikát kezd el keresni, amivel csökkenteni tudja a keserv érzetet. Amikor már nem segítenek a vitaminok, a taktikai hányás vagy a liter tej, akkor én azt mondom engedd el és igyál egy gyógysört, vagy egy gyógyfelest. Vagy rögtön kezd ezzel. Persze utána egyél valamit. Számomra valahogy így kezdődött a szerdai nap, ugyanis a keddi végén szépen elborultam. Persze semmi extra, csak a szokásos és ahogy mondtam: ne rinyáljatok, igyatok! Hálisten úgy vettem észre a Rockmaratonon elég sok arc tisztában van ezzel. Na lessük meg, mitől lehetett megvadulni szerdán.