Slash kétségkívül korunk egyik legnagyobb hatású gitárosa, akinek játéka legalább olyan ikonikus, mint az évek során mit sem változó jellegzetes megjelenése. A Guns N’ Roses-szal csúcsra járatták a rock & roll-t a 90-es években. A vízcsapból is a November Rain folyt és az akkor mérvadó MTV is tolta ezerrel főműsor időben az aktuális favoritokat. A Terminátor 2-ben felcsendülő You Could Be Mine pedig még azt a réteget is megszólította, akik addig homokba dugták a fejüket a GNR-jelenség elől.

Valahányszor hazánkba látogatott a hajmetal / dallamrock (nevezd, ahogy akarod) fénykorának egyik utolsó világsikerű supergroupja, a Mr. Big, mindig eszembe ötlött, hogy vajon játsszák-e ilyenkor sűrűbben a leghatalmasabb sikerszámaikat az esemény rangjához méltó módon a kereskedelmi rádiók. Leginkább arra jutottam, hogy ha eddig így lett volna, akkor az újbóli összeállás után akár nagyságrendekkel méretesebb helyeken lép fel a fővárosban a négyes… Most kétségkívül visszakapott ebből valamennyit – a sors iróniája, hogy éppen az utolsó alkalommal.

Minden évben irigykedve nézem a Keep It True fesztivál lineupját, a tradícionális heavy metal kedvelőinek igazán kihagyhatatlan. Hazánkban rendkívül ritkán van ilyen koncert, persze a Maiden/Priest/Accept triumvirátus gyakran tiszteletét teszi, de az új generációs zenekarok mintha kerülnének minket. Most végre kijárt nekünk magyaroknak is egy kis szelet a Keep It True-ból az Insane Hellride Entertainment szervezésében. Először jutott el hozzánk a portugál Toxikull és az utóbbi idők egyik legjobb feltörekvő heavy metal bandája, az osztrák Venator. Az biztos, hogy én már nagyon ki voltam éhezve egy ilyen estére.

A húsvéti hosszú hétvége egyebek mellett az előző napok, hetek koncertélményeinek feldolgozására is kiváló alkalmat adott. Nos, mit is várhat az ember egy fél évszázados születésnapi bulitól? Karrierösszegzést, meglepetés-dalokat, különleges vendégeket… BZ, azaz Bátky Zoltán ünnepi fellépésétől meg is kaptuk mindezt, még ha ekkora kalandtúrának nyilván még egy életműkoncert időkeretein belül sem lehet az összes állomására sort keríteni.

Érkezem a helyszínre, ahol a bejáratnál személyesen Csillag Zoli, a koncertet szervező LOTS Music motorja fogad személyesen. Innen az ember már biztosra veheti, hogy a lehető legjobb helyen jár, és semmi sem szúrhatja el az estéjét!..

A közelmúlt örömteli fejleménye, hogy a Thy Catafalque stúdiós projektből koncertképes zenekarrá alakult. A fejlődés következő lépése, hogy néhány budapesti koncertet követően tízállomásos Európa-turnéra indultak.

Udo papa újbóli magyarországi látogatása ismét a fémzene ünnepe volt. Az apró teuton legenda megint megmutatta, ki az ász, ráadásul ismét egy tök jó fiatal csapatot hozott bemelegítésnek. Nehézfémmel telítődött a Barba Negra légköre, mégis két pofára falra a közönség. De hogy is volt ez?

Gyerekkori kedvencem a Lordi, az egyik első rockbanda volt, amit megismertem még anno 10 évesen, de ahogy idősödtem, úgy változott a zenei ízlésem is, és kissé eltávolodtam tőlük az utóbbi évtizedben. Legutóbb 2016-ban láttam őket, lényegében már akkor is főleg a nosztalgia vezérelt, most meg aztán főleg, lássuk mennyit változtak a finn szörnyek 8 év alatt.

Kíméletlen csapást mért a hallójáratokra ez a 4 zenekaros turné a Barba Negrában péntek este. A feltörekvő 200 Stab Wounds-ot legalább ugyanannyira vártam, mint a headlinert, a másik két csapat pedig viszonylag ismeretlen volt számomra, de mindkettőben kellemesen csalódtam.

Mindig örömünnep egy újabb hazai Taake koncert, szerencsére a Hoest vezette norvégok viszonylag sűrűn is járnak hozzánk az utóbbi években, így pontosan tudtam mire számíthatok és nem is okoztak csalódást. De erről majd később…

Furcsa érzés olyan gondolatokkal elindulni egy koncertre, hogy ott motoszkál a fejedben: vajon ez lesz az utolsó? A Devotional turnén is benne volt ez a levegőben, mind Dave állapota okán, mind a bandán belüli toxikus légkör miatt. Aztán jött Dave betegsége, ott is csak remélhettük, hogy minden jóra fordul, majd Fletch halálával a lehető legrosszabb is bekövetkezett. Szörnyű ilyet leírni, de ettől még igaz: Andy volt talán az egyetlen áldozat, ami nem vezetett a Depeche Mode azonnali feloszlásához.

Az Orbit Culture első önálló turnéjával nem merészkedett Magyarországig, de magazinunk kihelyezett haditudósítójaként beszámolhatok a prágai koncertjükről. A svéd melodeath titánok a balsors-sújtotta brit Defects támogatásával felejthetetlen estét produkáltak.

Jóformán fel sem ocsúdtunk még a bécsi Botch után, egyből várt ránk egy újabb hardcore gyepálás, ezúttal hazai résztvevővel. Ráadásul itt minden azokat az időket hozta vissza maradéktalanul, amikor betekintést nyertem a HC mozgalomba. A klub szerény méreteiből adódó közvetlen hangulat és a disztrós kirakodóvásár egyaránt szorosan hozzá tartozott a zenés táncmulatsághoz, nem szólva arról, mennyire meglepett a Reaction fanzine friss száma. Ez utóbbi valójában tavaly decemberben jött ki, vagyis kissé későn kapcsoltam, viszont a népszerűsítésére keresve sem találhatott volna kedvezőbb alkalmat a szerkesztő Sabján Bence, aki nem mellékesen a bulit is tető alá hozta.

Bölcs Matt Bayles mondta vala, hogy kevés olyan zenekarral dolgozott az életben, akik nem az Isis vagy a Mastodon, és akiktől ne kapna egy-egy Botch riffet az arcába. Az úriember, ha nem tudnánk, amerikai producer-hangmérnök, és a portfóliójában nem kisebb neveket találunk, mint a Soundgarden, a Pearl Jam, na meg az imént felsorolt kaliberek, beleértve természetesen a tacomai (Washington állam) négyest – és a Minus The Beart, ahol együtt játszott David Knudson gitárossal – is. Szóval ő már csak tudja…

Egy igazi death metal úthenger gördült be szombaton az Analogba, itt indította legújabb Európa-turnéját a lengyel Decapitated, az pedig tényleg kihagyhatatlanná tette az eseményt, hogy a blaszfémiával átitatott legendás Incantation is elkísérte őket.

Ezen a balzsamos, virágillatú kora tavaszi estén a Dürer Kert már 18:45-től szabadjára engedte a metal démoni katonáit, hogy egy remek bemutatót tartsanak nekünk. Négy kiváló zenekar sorakozott fel a mulatsághoz.

80-as évek hangulat, disco, gaming, sárkányok, bombasztikus refrének, kell ettől jobb szórakozás egy péntek estére? Az Amaranthe és a Dragonforce co-headliner turnéja pont ezt ígérte nekünk és azt kell mondjam, rég szórakoztam ennyire jól.

Az amúgy is igen erős idei koncertszezonban számomra világítótoronyként emelkedett ki a Meshuggah újbóli magyarországi eljövetele. Főleg, mert két turnét egybe mosva sikerült megvalosítani ezt a bált, így az egyébkénti, szintén igen várós The Halo Effect mellé az Avatar is becsúszott (háromból három ász), de a kissátoros bemelegítés sem volt kutya, onnan sem távoztam üres fejjel. Sőt!

Elsősorban a kíváncsiság vitt el erre a koncertre, mert nem David Ellefson elsőre erősen hakniszagú turnéja tűnt a legizgalmasabbnak a tavaszi felhozatalból. De félre a fanyalgást! A beharangozók sztorizós előadást ígértek, ahol némi kötetlen csevegésre is lehetőség lesz-így már sokkal érdekesebbnek hangzott az egész, mivel David nemcsak remek zenész és dalszerző, de egy korábbi alkalommal kimondottan jó fejnek és jó történetmesélőnek bizonyult. További lökést adott, hogy a Megadeth után is van élet számára, mivel számtalan projektet futtat párhuzamosan, vagyis nem csak a volt zenekara számaival tud színpadra lépni.

Ennek a csomagnak már azzal nyert ügye volt, hogy a három klasszikus 1990-es évekbeli albumával turnézó Atheist több mint egy évtizede, a tavalyi anyagát népszerűsítő Cryptopsy pedig öt esztendeje járt legutóbb Európában. Nem véletlenül indultunk el ennyien Pozsonyba az anyaországból. Emellett azonban, hogy viszontláthattuk a két tengerentúli legendát, annak is örülhettünk, hogy a Monastery révén a hazai mezőny is képviselteti magát a portya ezen szakaszában. /Fotó:. Szymon Komenda, a kép nem a helyszínen készült/